Példátlan, ami Magyarország első személyzet nélküli boltjában történt: tolvajt fogott a mesterséges intelligencia – kiderült, miért van szükség mégis biztonsági őrre
Csak átmenetileg van szükség biztonsági őrre a május végén megnyílt szegedi okosboltban, amíg a rendszer finomhangolását elvégzik, egyebek mellett pont a mesterséges intelligencia segítségével elfogott tolvajok lebukása alapján – derül ki az okosboltot üzemeltető Coop Szeged Zrt. pénteki közleményéből, amely szerint az üzletlánc és a Laurel fejlesztőcég együttműködése révén elindult üzletben négy és fél hónap alatt már 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, ennek ellenére az adatok szerint nem nőtt meg a leltárhiány.

Több tolvajt is elfogott a mesterséges intelligencia
A nappal hagyományos, éjszaka azonban személyzet nélkül működő üzletben a mesterséges intelligencia mindeddig három lopási kísérletet leplezett le, hiszen a rendszer hatékonyan kiszűri az olyan, lopásra utaló mozdulatokat, mint a termékek ruha alá rejtése. Az ilyen esetekben a rendszer riasztást küld a távfelügyeletnek, az egyik esetben
a kamerafelvételeknek köszönhetően a rendőrség órák alatt el is fogta a tettest.
Bessenyei István, a fejlesztéseket jegyző Laurel alapító-tulajdonosa elmondta, hogy a cég 247 Shop rendszerének központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat. Az automatikus riasztások pedig a távfelügyelet dolgát is megkönnyítik, míg a felvételek az utólagos bizonyítást is segítik, így a személyzet nélküli működés kisebb kockázattal jár, mint a hagyományos.
Erre utal az is, hogy az éjjel-nappali nyitvatartás és az ezzel járó forgalomnövekedés ellenére sem nőtt meg a leltárhiány a szegedi üzletben, tehát nem volt több lopás a boltban.
„Az új típusú bolt az indulás óta stabilan, a várakozások felett teljesít, és a mesterséges intelligencia működése is minden szempontból bevált. A sikeres tapasztalatok alapján már újabb egységek automatizálását is tervezzük a Laurel technológiájával” – fogalmazott a megoldás kapcsán Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója.
Noha a mesterséges intelligencia által elfogott tolvajok miatt a rendszer némi finomhangoláson esik át, az erre az időre alkalmazott biztonsági őr csak néhány napig lesz szolgálatban, utána újra kizárólag a mesterséges intelligencia felel az elenyésző számú lopási kísérlet garantált lefüleléséért.



