Csirkehús a bioreaktorból

A tápos csirke korszaka a múlté, jöhet a laborcsirke! Így lehet röviden összefoglalni azokat a híreket, amelyek a tudományos kutatóműhelyekből érkeznek, és azokról a lépésekről tudósítanak, amelyek meg akarják előzni a fenyegető élelmiszerválságot. Csak az Egyesült Államokban óránként egymillió csirke fogy el, ezt a tempót a növekvő kínai és indiai fogyasztás mellett aligha lehet tartani. Öt évvel ezelőtt ausztrál kutatók már bemutatták a lehetséges jövőt: egy három centiméteres steaket sütöttek, a szükséges „húst” egy béka izomsejtjeiből állítottak elő, az egészet flambírozva tálalták. Az izomsejteket tápoldatban tenyésztették ki. A hús mesterséges előállításának ügye ezzel a szimbolikus gesztussal került a nyilvánosság elé, de pl. Magyarországon eddig nem foglalkoztatott különösképpen senkit sem.

Pedig az így előkerült kérdések meglehetősen izgalmasak, egész gazdasági ágazatokat érintenek. A tömeges állattartást például. Előállítható-e a hús a laboratóriumokban? Feleslegessé válik-e az állattartás nagyüzemi módszere? Ellátható-e a piac a mesterségesen előállított „hússal”?

A norvégiai Aasban lévő egyetem kutatói uniós projektet kezdeményeztek a fenti kérdések megválaszolására. A tudósok azt akarják, hogy a legkülönbözőbb szempontok szerint vizsgálják meg az ügyet: a sejtbiológia, az őssejtkutatás, a vegyi eljárások, az élelmiszeripar szemszögéből egyaránt. (A fogyasztókat egyelőre nem kérdezik…)

Az nyilvánvaló, hogy a hely-, idő- és energiaigényes állattartás és ilyen várható fogyasztás mellett alternatívát kell keresni. Az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO szerint 2000 és 2050 között több mint kétszeresére nő a világ húsfogyasztása, évi 229 millióról 465 millió tonnára. Elsősorban Kína és India fogyasztása növekszik, nem akarnak csak rizst és zöldséget enni az ottaniak.

Ideális helyzetben hormonok és antibiotikumok nélkül lehetne a laborokban előállítani a karajt, a lapockát vagy a combot, pontosabban ezek megfelelőjét, a műhús nem okozna szivacsos agysorvadást, nem terjesztene semmi egyéb betegséget, a környezetet pedig nem szennyezné sok millió tonna trágya. Ez persze túl szép, hogy igaz legyen.

A gond eddig az volt, hogy nem sikerült a laboratóriumi méretekből kilépni, vagyis hiába tűzött ki egymillió dolláros díjat egy amerikai szervezet, amely az állatokkal való etikus bánásmódért harcol, hogy felgyorsítsa a mesterséges hús gyártását, a siker mérsékelt maradt.

A legnagyobb haladást Hollandiában érték el, ahol a 84 éves Willem van Eelen még 1999-ben szabadalmaztatta a mesterséges hús gyártási eljárását. Eindhoven, Utrecht és Amszterdam egyetemein komoly kutatások folynak ebben a témában. Henk P. Haagsman, az Utrechti Egyetem állatorvosi karának kutatója arra jött rá, hogy nem elegendő egy izomdarabot tápoldatba helyezni, ott növekedjen. Azt javasolta, hogy olyan őssejtekből állítsák elő a mesterséges húst, amelyeket az első lépésben izomsejtek termelésére programoztak. Ezek aztán egy bioreaktorban optimális körülmények között növekedhetnének és gyorsan szaporodnának.

Jó ötlet, csak egyelőre nem működik. Még nem sikerült olyan őssejteket nyerni a sertésekből és szarvasmarhákból, amelyek alkalmasak erre a célra. Azonban amint legyőzték ezt az akadályt, és meglesz a megfelelő sejt, ott a következő probléma: a sejt programozása. Úgy kell alakítani a sertés-, marha- vagy báránysejtet, hogy az izomsejtté változzon. Ezen a területen is vannak alapkutatások, de csak a kezdet kezdetén tartanak.

Ahhoz, hogy új izom jöjjön létre, több mint ezer sejtnek kell egy izomszálat alkotnia, „fuzionálnia, azonban egy fuzionált sejt többé nem szaporodik, nem osztódik tovább. Így azt sem tudjuk, hogyan lehet a bioreaktorban, az ún. fermentálóban izomszálakat gyártani. Az Eindhoveni Egyetemen ugyan sikerült kétcentis izomszálakat készíteni, de csak kémcsőben és egérsejtekből. A tápoldattal is bajok vannak: ennek mindent tartalmaznia kell, amire egy sejtnek szüksége van az élethez és a növekedéshez. Cukor, fehérje, vitaminok, ásványi anyagok, növekedési tényezők kellenek ahhoz, hogy közvetlenül táplálhassák a sejteket.

A dologban olyan cégek is látnak fantáziát, mint a BP vagy a Statoil, vagyis az olajipar felfedezte a biotechnológiát. A tápoldathoz szükséges biofehérjét ugyanis megfelelő baktériumok segítségével földgázból elő lehet állítani. Az anyagot állati takarmányként értékesítik, elsősorban a lazactenyésztésnél használják.

A következő gond az, hogyan lehet csirkecomb formájú mesterséges húst készíteni, ugyanis hiába van nagy mennyiségű izomsejt, az csak egy „kása”, amely bár értékes fehérjéket tartalmaz, de teljesen strukturálatlan, és igen távol áll egy steak vagy a már említett csirkecomb tulajdonságaitól. Ekkor lép be a „tissue engineering”-nek nevezett orvosi eljárás, amely szilárdságot és formát kölcsönöz a kásának.

A legfontosabb kérdések közé tartozik a költségek ügye: vajon a lombikcomb mennyibe kerülne? Erre a válasz egyelőre negatív: a mesterséges húsnak drága a leve, vagyis mindent egybevetve jelenleg sokkal drágább, mint a természetes csirkecomb. vg