Pontosan 993 ezer forint bruttó fizetést vihet ma haza az a fizikai munkát végző szakember, aki a MÁV-nál mozdonyvezetőként dolgozik Magyarországon — közölte a sonline.
A mozdonyvezetői munka nem könnyű, és nagy felelősséggel jár. Olykor több műszakot is kell vállalni, és gyakran nagyon távol van az ember az otthonától. Az az összeg azonban, ami a hónap elején a munkás bankszámlájára kerül, kárpótolhatja, nem is beszélve az egyéb juttatásokról, amelyek jól feltornázzák az alapfizetést.
Nagy bejelentés: folyatódik a MÁV fejlesztése, brutális mennyiségű kocsit, mozdonyt vásárolnak
2025-ben Magyarországon a legjobban kereső fizikai munkát végző réteg mozdonyvezetőként dolgozik. Míg a KSH adatai szerint 2025 júniusában a teljes munkaidős foglalkoztatottak bruttó átlagbére 704 ezer forint volt, addig a legfrissebb adatok szerint ez a szám ma már eléri a 993 ezer forintot, szintén a bruttó értéket tekintve. A MÁV álláshirdetései között a pályakezdők bére 400-600 ezer forint között indul, a tapasztalattal rendelkezők már 800 ezer forint felett keresnek, egy nemzetközi járaton dolgozó mozdonyvezető pedig akár már 1,2 millió forintot is hazavihet.
A KSH mozdonyvezetői bérekkel kapcsolatos adatközlése arra ösztökéli az embert, hogy azonnal rákeressen, vajon vannak-e még nyitott pozíciók a cégnél. A MÁV karrierportálján jelenleg is aktívan zajlik a mozdonyvezető-gyakornokok toborzása, akik számára képzéssel együtt hosszabb távú elköteleződést kínál a cég, amit versenyképes alapbérekkel, vonzó pótlékokkal és juttatásokkal egészít ki.
A munka betöltésének feltételei:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.