BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dávid kételkedik az SZDSZ ellenzékiségében

A többségbe került ellenzék előtt a lehetőség, hogy megvalósítsa kampányígéreteit, elérje az adók és járulékok csökkentését - mondta az MDF elnöke szombaton Szombathelyen.

Dávid Ibolya szerint a gazdasági szakemberek is egyetértenek a konzervatívok programjának elképzeléseivel. A pártelnök sajtótájékoztatóján kijelentette, az elmúlt hónapok alatt bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormány ebben a formában nem alkalmas az ország vezetésére. Ugyanakkor kételyét fejezte ki az SZDSZ ellenzékiségével kapcsolatban, a liberális párt ugyanis - mint mondta - megtartott néhány kormányzati pozíciót, így az állami vállalatok igazgatótanácsi tagságait és a külképviseleti tisztségeket.

Hangsúlyozta, ha az SZDSZ valóban ellenzékként fog politizálni, akkor politikai fordulóponthoz érkezik majd az ország. A parlamenti ellenzéknek ugyanis eddig nem volt más eszköze, mint a kormány kritizálása. Most viszont itt a lehetőség, hogy országgyűlési többségével élve, kényszerpályára állítsa a kormányt, amely előtt így két lehetőség áll majd, vagy végrehajtja az ellenzék által megszavazott törvénymódosításokat, vagy lemond - tette hozzá Dávid Ibolya.

Álláspontja szerint a legfontosabb lépés az adók és járulékok csökkentése, az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése lenne. Megjegyezte, a gazdasági élet vezetőivel folytatott megbeszéléseken kiderült, a gazdasági szakemberek is támogatják az MDF elképzeléseit. A pártelnök emlékeztetett arra, hogy az egykulcsos szja minden ellenzéki párt programjában szerepelt, a Fidesz 16, az SZDSZ 20, az MDF 18 százalékos adókulcsot képzelt el.

A pártelnök szerint itt a lehetőség, hogy az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak ebben a kérdésben, ellenkező esetben kiderül, hogy csupán összevissza beszéltek a választási kampány során. Dávid Ibolya kijelentette, a jelenlegi politikai helyzetben felelőtlenség volt, hogy az országgyűlés három hónapos szabadságra ment, ez a három hónap ugyanis elég lett volna arra, hogy kidolgozzák az adók és járulékok módosítását. Hozzátette, az elmúlt hat év a kormány semmittevésével telt el, s az MDF nem támogatja, hogy a ciklus hátralévő két évére pedig az ellenzék semmittevése legyen a jellemző.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.