Gyurcsány: írként adóznánk, dánként vennénk fel a fizetést
A miniszterelnök-pártelnök hangsúlyozta: úgy kell megállapodni az adócsökkentésről – mert meg kell állapodni –, hogy eközben megőrzik a szociális biztonságot. Úgy látja: a választók sokasága a magyar öszvér illúziójában él. Egyszerre szeretne kevés adót fizetni, mint az írek, és sok fizetést kapni, mint a dánok. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg a lónak és a szamárnak van közös utóda, ezt a két modellt nem lehet kombinálni, annak tévút, csalódás a vége.
Gyurcsány szerint a kormány nyugatos, polgári Magyarországot szeretne. A magyar baloldal véghezvitte a rendszerváltás óta eltelt időszak legnehezebb politikáját, egyszerre teremtett egyensúlyt, csökkentette a szociális szakadékot és javított az üzleti környezeten. Olyan dolgot vittek véghez, amelynek az értékéről Magyarország talán még nem is tud. A helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a futó a célba ér, de még csak a fáradtságot érzi, az öröm csak később jön.
A Fidesz szóvivője szerint tovább folytatódik Gyurcsány Ferenc politikai agóniája, aminek a magyar emberek fizetik meg az árát. Szijjártó Péter a kormányfő szavaira közleményben reagált az MTI-nek. Mint írta: Gyurcsány Ferenc továbbra is egy olyan, közpénzből megjelentetett irománnyal kampányol, amiről a gazdasági szakértők, a külföldi elemzők és a volt koalíciós partner is egyöntetűen állítják: alkalmatlan Magyarország súlyos válságának kezelésére.