Közélet

Orbán: ha ez elhangzott, akkor ezért perelni kell

Orbán Viktor szerint a Kövér Lászlót és Demeter Ervint ért vádak miatt perelni kell - a Fidesz elnöke erről újságírói kérdésre beszélt kedden.

A pártelnöktől azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a két fideszes politikus megfigyeléseket rendelt meg az adatgyűjtési ügyben érintett U.D. Zrt.-től. Orbán Viktor erre azt válaszolta: "ha ez elhangzott, akkor ezért perelni kell". A Fidesz elnöke úgy vélte, ha ilyen vád megfogalmazódik, akkor ki kell vizsgálni, és a szükséges lépéseket meg kell tenni - írja a hvg.hu az MTI alapján.

Arra a kérdésre, tudott-e arról, hogy Kövér László és Demeter Ervin kapcsolatot tart az említett céggel, Orbán Viktor először azt mondta, nem tudott róla, de semmi kivetnivalót nem lát benne. Ismételt kérdésre a Fidesz elnöke pontosított, mint mondta: egyszer látta együtt ebédelni Kövér Lászlót a "Horváth nevű emberrel", de "a konspiráció értékét csökkenti", hogy a mellettük lévő asztalnál "a Nyakó ült".

UD perel Orbán Viktor Kövér László vádak Demeter Ervin
Kapcsolódó cikkek