Közélet

"Elegük van a hazugságokból" - Tudatos népirtás folyik Papp Lajos szerint

Tudatos népirtás folyik – jelentette ki Papp Lajos az elmúlt közel hét esztendőre utalva. A neves szívsebészprofesszor az MNO-nak állítja: az embereknek elegük van a mindenkit beteggé tevő hazugságokból. A Magyar nemzetstratégia című kötet közel negyven szerzője között a professzor neve is olvasható.

"A kötetet is éppen a problémák, a bajok hozták létre. Úgy érezzük – a Konzervatív Alapítvány és az általa szerzőtársnak meghívott személyek is –, hogy a jelenlegi politikai rezsim az ország helyzetén nemhogy javítana, hanem folyamatosan rontja azt, akár a köz-, a gazdasági és legfőképpen, ha az erkölcsi állapotokat nézzük. Ezek a dimenziók Magyarországon olyan mélypontot értek el, hogy mindenkinek tevőlegesen is ki kell vennie a részét abból a munkából, amelynek célja a helyzet megváltoztatása" - nyilatkozta a professzor a napilapnak.

Hozzátette: Pontosan azt szeretnénk elérni, hogy az emberek beszéljenek a helyzetről, az őket körülvevő világról. Beszélünk olyan dolgokról, hogy „magyar nemzet”, „nemzeti oldal” – de egyetlenegyszer sem tettük le az asztalra, hogy mik is a mi elképzeléseink, mi a mi jövőképünk. Ehhez pedig hogyan lehet hozzátenni vagy éppen elvenni? Ebben a nehéz helyzetben mindenképpen meg kell szólalni. Nemcsak az aktuálpolitikának, hanem a nemzetnek, illetve a napi politikától távolabb lévő értelmiségnek is.

Arra a kérdésre, hogy vajon érdekli-e az embereket, hogy miben élnek, Papp Lajos ezt mondta: az embereknek elegük van a hazugságokból, a politika által gerjesztett indulatokból. Ugyanis mindenki érzi: a megosztottság, amely az országot ebben a pillanatban ketté-, vagy éppen többfelé szakítja, sehová nem vezet. Éppen ez a nemzetstratégiai könyvnek a legfontosabb célja: azon közös dolgaink mellett kell az elveinket rendezni, amelyek minden magyar állampolgárt és magyar nemzetbélit érintenek. S kvázi politikamentesen kell a nemzet fennmaradásáért küzdeni.

 

hazugság Papp Lajos népirtás
Kapcsolódó cikkek