Közlekedési sztrájk. Április 7-én a BKV dolgozói üzemkezdettől 13 óráig, a vasutasok éjféltől 10 óráig sztrájkoltak. Demszky Gábor főpolgármester szerint a munkabeszüntetés nem megoldás, ezzel a fővárosiakat bünteti a szakszervezet. Ennek ellenére egyetértett a szakszervezetekkel abban, hogy a BKV helyzetét rendezni kell. A fővárosi közlekedési vállalat egész évben a hírekben szerepelt menedzsmentváltások, sztrájkok, beszerzési botrányok miatt.
Szakítás. A Medgyessy Péter kormányfő menesztése óta eltelt időszak legmélyebb koalíciós válságát élte át a kormánytöbbség: a miniszterelnök leváltotta Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, az SZDSZ április 30-i hatállyal visszahívta minisztereit és államtitkárait a kormányból. A szocialisták szerint az SZDSZ úgysem lép ki a koalícióból, ha pedig mégis, akkor Gyurcsány Ferenc vezetésével kisebbségi kormányt alakítanak. Miközben a koalíciós válság – szakítás? – okaként eddig mindenki az egészségügy átalakítását nevezte meg, Gyurcsány azt mondta: a szabad demokraták 2500 milliárd forint értékű megszorítást akartak, ám erre sem esély, sem szükség nincs.
BÉT-közgyűlés: a felfokozott várakozások nem bizonyultak indokoltnak. Nem változott az igazgatóság összetétele, s a korábban a menesztéséről szárnyra kapó híreszteléseket megcáfolva újraválasztották Szalay-Berzeviczy Attilát tőzsdeelnöknek.
Pénzpiaci válság. A teljes bank- és értékpapír-felügyelet átszervezését javasolja Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter, hogy rendet teremtsen a foghíjas, de sok párhuzamossággal is terhelt szabályozásban.
Pénzügyi válság alakult ki Izlandon, miután a nemzeti fizetőeszköz, a korona hatalmas, közel 30 százalékos értékvesztést szenvedett el az év eleje óta. Az előző esztendőkben túlfűtött növekedést produkáló izlandi gazdaságban erősen éreztetik hatásukat a globális pénzpiaci turbulenciák, szakértők szerint főleg a folyó fizetési mérleg óriási hiánya és a gyorsuló drágulás miatt.
Magyarországon létesítendő föld alatti gáztárolókról tárgyalt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója. Az 50-50 százalékos tulajdonú tárolók létrehozásáról a közelmúltban magyar–orosz kormányközi megállapodás született, igaz, abban a korábban tervezett 10 milliárdos kapacitásnál jóval kisebbet, egy „legalább” egymilliárd köbméterest rögzítettek.
Budapesten fejleszt a Lufthansa Systems. Újabb száz fővel és egy globális informatikai távfelügyeleti és ügyfélkiszolgáló központtal bővítette magyarországi jelenlétét a Lufthansa Systems.
Adópofon Magyarországnak. Diszkriminatívnak tartja a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények hazai rendszerét az Európai Bizottság, és ennek megszüntetésére szólította fel Magyarországot.
Új MGYOSZ-elnök. Futó Péter, a Futureal cégcsoport elnök-tulajdonosa lett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke. Széles Gábort, aki tizennyolc évig állt a szervezet élén – és nem indult újra a posztért – tiszteletbeli elnökké választották a tisztújító közgyűlésen.
Felavatták a környei ipari parkban a Bridgestone gyárát. Arakava Sosi, a Bridgestone csoport igazgatótanácsának elnöke elmondta, ez a csoport 48. termelőüzeme, s a harmadik, amely a legfrissebb, automatizált BIRD- (Bridgestone Innovative and Rational System) technológiával dolgozik. A 190 millió eurós beruházás révén csaknem 200 munkahelyet teremtenek.
MÁV ÁBE – felfüggesztve. Nem árulhatja tovább kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termékét a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE). A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egyben kötelezte – egyébként tartalékhiányos – állománya átruházásának előkészítésére is.
Részvénycserét ajánlott Budapesten a Molnak Ivo Sanader horvát kormányfő, s ezzel folytatná az INA privatizációját. Azt is kifejtette, örülnének, ha a Mol részt venne a tervezett adriai-tengeri cseppfolyósföldgáz-terminál építésében.
Önálló társaságba szervezte megújuló forrásokon alapuló energiatermelését a német RWE közműcsoport. Az anyacége szél-, nap-, vízenergia- és biomasszaprojektjeit megörökölt RWE Innogy épphogy csak megszületett februárban, s máris új, saját beruházásokat jelentett be: Hollandiában 280, Magyarországon 300, Lengyelországban 200 megawattnyi szélerőművi kapacitást létesítene.
Az önkormányzati reform gyakorlatilag megfeneklett. A munka előkészületeivel megbízott bizottságok közül kettő – csaknem két hónap alatt – még meg sem alakult, egy másikban pedig olyan jelentős nézetkülönbségek vannak, amelyek miatt reménytelennek tűnik, hogy a közeljövőben kiérlelt javaslatot tegyen le a kormány asztalára.
Makón kutat az Exxon. Az amerikai ExxonMobil Corp. olajtársaság leányvállalata 67 százalékos részesedéshez jutott a kanadai Falcon Oil & Gas magyarországi termelési engedélyei 75 százalékát képviselő kutatási területeken.
A vám- és pénzügyőrség különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, valamint pénzmosás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a MÁV Általános Biztosító Egyesület első emberét és több vezetőtársát. A pénzügyi felügyelet – közbenső intézkedésként – felügyeleti biztosokat küldött ki a MÁV ÁBE folyamatos, törvényes működésének és pénzügyi stabilitásának biztosítása érdekében.
Magyarország a kelet-közép-európai térség harmadik és a világ 41. leggazdagabb állama – derült ki a Világbank által közzétett, 146 országra kiterjedő fejlettségi mutatókból. Hazánkban az egy lakosra jutó GDP értéke vásárlóerő-paritáson számolva valamivel több mint 17 ezer dollár, ennél csak a szlovénok és a csehek értek el jobb eredményt régiónkon belül.
A Greenergy Hungary Holding Kft. megvásárolta a rákoskeresztúri kiserőművet, amely 9,1 megawatt teljesítményű, kapcsolt hő- és áramtermelésre alkalmas. A létesítmény fő partnere a Főtáv Zrt., amellyel az érvényes hosszú távú hőenergia-átvételi szerződést alapul véve a Greenergy is stratégiai partnerséget kíván kialakítani.
Átadták Nyíregyházán a belvárosban fölépített Korzó bevásárló- és szórakoztató-központot. A 10 milliárd forintos beruházás során 74 üzletet alakítottak ki nettó 19 ezer négyzetméter bérterületen.
Öt helyen, Debrecenben, Gyulán, Nyíregyházán, Pécsen és Piliscsabán várja első vásárlóit az Aldi, és további húsz helyen készülődik nyitásra a közeljövőben. A cég több mint 60 ezer négyzetméteres logisztikai központot épített egy 140 ezer négyzetméteres területen Biatorbágy határában.
Elutasította Brüsszel az Eximbank kifejezetten kis- és középvállalkozások számára kidolgozott exporthitel-biztosítási termékét. Az indoklás szerint az torzítaná az EU-tagállamok közötti, határokon átnyúló versenyt.
Átadta a hatmilliárd forintos beruházással megvalósított második aszeptikus palackozósorát a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft.
Újabb csúcsra, 117 dollár fölé drágult a tengerentúlon irányadó WTI típusú kőolaj árfolyama. Európa legkeresettebb nyersolajáért, a brentért pedig hordónként 114,65 dollárt is elkértek.
„Halálos ítéletet” mondott ki az Európai Unió a baromfiszektorra azzal, hogy a közösségi agrárszabályozásban a jövőben gyakorlatilag nem nyújt támogatásokat az ágazatnak – jelentette ki Gráf József agrárminiszter. Magyarország 2013-ra csirkehúsból nettó importőrré válhat, középtávon pedig a ma működő 55-60 baromfi-feldolgozó fele bezárhat.
Megvásárolja a Debreceni Hús Zrt. 49 százalékos kisebbségi részvénycsomagját a szlovák Penta kockázatitőke-társaság. A Penta belépésével a Debrecen-Hús csoport egy nagy közép-európai húsfeldolgozó rendszer részévé válna, a hírek szerint a szlovák társaság Magyarország mellett Szlovákiában, Csehországban és Dél-Lengyelországban is üzemeket vásárolna. Ez a magyar társaságok számára a sertésfelvásárlásban, a csomagolásban és az értékesítésben új piacokat, beszerzési lehetőségeket hozhatna, így a cégek pozíciói jelentősen javulnának.
Végleges az SZDSZ kilépése. Május 1-jétől szocialista kisebbségi kormánya lesz Magyarországnak: az SZDSZ küldöttgyűlése megerősítette a korábbi testületi döntéseket, s a liberális párt a kilépés mellett döntött, több mint 80 százalékos szavazati aránnyal.
Az első negyedévben nyolcszázalékos volt a munkanélküliségi ráta. A fiataloknál azonban sokkal rosszabb a helyzet: minden ötödik munkanélküli. A 15–74 éves népesség 54,1 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon – ez hároméves mélypontot jelent. A foglalkoztatottak létszáma 61 ezerrel csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Neten erősít a Szerencsejáték Zrt. Új, kizárólag interneten és SMS-ben bonyolítható sportfogadási játékot indított a Szerencsejáték Zrt. Tippmax néven. A játékban naponta 255 eseményre lehet fogadni, ráadásul azok részleteire, mozzanataira is megtehetik tétjeiket a játékosok.
A harmadik Gyurcsány-kormány. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot Bajnai Gordon vezeti, a tárcát a gazdasági, valamint az önkormányzati tárcából „tették össze”. Gyurcsány a tudomány, a kutatás-fejlesztés irányítására tárca nélküli miniszternek nevezte ki Molnár Károlyt, a BME rektorát. A GKM egy részét viszi tovább Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumként Szabó Pál, aki a Magyar Postától jött. A „megtisztult” Önkormányzati Minisztériumot a független képviselő, Gyenesei István vezeti, s az OEP főigazgatója, Székely Tamás az új egészségügyi miniszter. A környezetvédelmi tárcát Szabó Imre viszi, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Új vezetőt kapott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szűcs Erika parlamenti képviselő személyében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.