Brutális büdzsé: 45 millióra rúg Obama káprázatos beiktatása
Egész Amerika keddre készül, az USA 44. elnökének beiktatási ünnepségére. Barack Obama már szombaton elkezdi a nagy bevonulását a Fehér Házba. Annyi nézőt várnak, hogy meg kellett emelni az egész rendezvény költségvetését, most már 45 millió dolláros a büdzsé - írja az Index.
Várhatóan 3 millió ember megy el a keddi fő eseményre, az elnök parádés vonulására. Már vasárnap is 1 millióan akarják végigfagyoskodni az elnök tiszteletére tartandó koncerteket.
A beiktatás kedden lesz. Erre legalább 3 millió embert várnak. Rájuk és az új elnökre 40 ezer biztonsági ember, katonák, rendőrök és a nemzeti gárda tagjai vigyáznak majd.
A vasárnapi program Obama imájával kezdődik a St. John''s templomban, az esemény nem nyilvános. A templom után Obama együtt kávézik George W. Bush távozó elnökkel. Ezután közösen kivonulnak a Capitolium elé, ahol 240 ezer ember előtt (a jegyeket már kiosztották) megkezdődik az eskütétel.


