Az IMF és az egészségpénztárak
A dolgok jelenlegi – a parlamenti Gyurcsány-beszéd utáni – állasa szerint jövőre, de lehet, hogy már nyártól teljesen megszűnik az önkéntes pénztári munkáltatói kedvezmény.
Az egyéni befizetés 30 százalékos szja-kedvezménye ugyan megmarad, de ez a legújabb terv azt jelenti, hogy a munkaadók által legkedveltebb, ma már 800 ezer munkáltatót érintő havi 21 ezer forint munkáltatói hozzájárulás a nem túl távoli jövőben csak különadó megfizetése mellett adható.
Az igazság az, először arra gondoltam, megint kitalálok valami ütős ellenérvet – tavaly a szufficites OEP-kasszának akarták adni az önkéntes egészségpénztári különadót –, de abban maradtam, hogy az idén nagyon konzervatív leszek. Ha egyszer a kormány – mintegy hagyománytisztelőként – minden évben tartalmában ugyanazzal az adószigorítási ötlettel áll elő, mi akadályoz meg engem abban, hogy én is a régi érveimet vegyem elő.
Az anyaggyűjtésnél azonnal kiderült, jó úton járok: 81 (!) oldalnyi, az adókedvezmény megőrzésére irányuló érvet, előterjesztést, sajtóközleményt, cikket találtunk az archívumban.
Abban biztos vagyok, hogy egyetlen szövetség sem rendelkezik ilyen terjedelmes adókinccsel. A nagyvonalúságunkat pedig semmi sem bizonyíthatná jobban, mint hogy mostantól mindez szabadon olvasható a www.penztarszovetseg.eu internetes portálon.
Az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulás megszüntetésének költségvetési hatása nincs, mert a munkáltatók felfüggesztik majd a hozzájárulás fizetését, vagyis nem lesz mit megadóztatni (1994, 2005, 2006, 2007, 2008). Ráadásul a kieső juttatásokat a munkavállalók várhatóan „zsebbe” kapják, ez pedig tovább erősíti a szürke-fekete gazdaságot (2007, 2008).
A szektor bevételeit – a bismarcki modell hagyományait követve – 70-80 százalékban a munkaadók adják, megteremtve ezzel az öngondoskodás meghatározó pillérét. Az adókedvezmény megszüntetése alapjaiban ássa alá a magyar jogszabályok kiszámíthatóságát (2001, 2006, 2008), helyet adva ezzel a világgazdasági válságban meggyengült liberális és neoliberális eszméknek (ezt most mondom).
Az önkéntes egészségpénztáraknak eddig is nagy szerepük volt a gazdaság kifehérítésében és a hálapénz visszaszorításában, hiszen évente 35-45 milliárd forint értékű szolgáltatást vettek igénybe a tagok szigorú számlaadási kötelezettség mellett, arról nem is beszélve, hogy a magán-egészségügyi szolgáltatásokért senki nem ad paraszolvenciát. Ez a folyamat a kedvezmény megszűnésével megtorpanhat (2007).
Politikai badarság az önkéntes egészségpénztárakat adócsaló konstrukciónak bélyegezni (egészségügyi reform 2007–2008) csak azért, mert az emberek élnek az adókedvezmény lehetőségével. A posztszocialista állam mindenkori kormányának elengedhetetlen nevelési eszköze az adókedvezmények köre.
A mindenről gondoskodó állam évtizedek távlatában fenntarthatatlan, vagy csak hitelekkel finanszírozható. A rendszerváltás utáni polgárosodás (kormányzati és ellenzéki értelemben) egyik eszköze az öngondoskodás, ezt a pénztártörvény alapelveiben is lefektetették (1993).
Maga a társadalombiztosítás is sokat köszönhet az önkéntes pénztáraknak mind nyugdíj-, mind egészségfronton: a folyamatosan szűkülő állami szerepvállalás politikai és társadalmi feszültségeit enyhítette az a lehetőség, hogy a kieső szolgáltatásokat volt honnan finanszírozni (2003, 2006).
Megfontolandó a pénztári kedvezmény eltörlése abból a szempontból is, hogy a jelenleg állampapírban tartott több tízmilliárd forint biztosan lassú olvadásnak indul, ha nem érkezik új forrás a szektorba, a tagok viszont – biztos, ami biztos alapon – tempósan kiveszik a pénzt a számláikról (2006).
Végül pedig az egészet pont Gyurcsány Ferenc bejelentése miatt nem értem. Az elmúlt héten meghirdetett program szerint a munka terheit erőteljesen csökkenteni, ezzel párhuzamosan a fogyasztáshoz kapcsolódó adókat azonban növelni kell. Ha igaz, hogy Magyarországon ösztönözni kell a munkavállalást, ahhoz ebbe a képbe hogy fér bele az egészségpénztári kedvezmény megvonása? Nem arra gondolok, hogy a kormány nehezen kezeli majd a 800 ezer pénztártaghoz tartozó család azon való felháborodását, hogy mostantól nem jár neki a havi négy-ötezer forintos egészségpénztári hozzájárulás, hanem arra, hogy az egészségére kevésbé figyelő munkavállaló bizony rosszabb teljesítményt nyújt a munkahelyén.
Az előző évekhez képest azért mégis beszámolhatunk egy változásról. Az új adócsomag bejelentését kísérő parlamenti folyosói pletykák arról szóltak, hogy az átalakítás az IMF előírásainak megfelelően nyerte el végleges formáját.
Lelki szemeim előtt megjelent az IMF tárgyalódelegációja, amely a nehéz tárgyalássorozat végén mosolyogva fordul a magyar fél felé, és közli: ugyan a megszokottnál kedvezőbb feltételekkel jut az ország a 20 milliárd eurós hitelkerethez, de ennek az az ára, hogy meg kell szüntetni a tavaly 803 ezer pénztártag és családja magán-egészségügyi szolgáltatását szervező önkéntes egészségpénztárak havi 21 450 forintra rúgó munkáltatói hozzájárulásra vonatkozó adókedvezményét.
Én viszont a szövetség elnökeként arra gondoltam, a biztonság kedvéért írok egy összefoglaló anyagot, kis háttérszámításokkal. Arra az esetre, ha mégsem az IMF, hanem a magyar parlament dönt ebben a kérdésben.
A szerző a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének elnöke
