Ennek eredményeként országosan mintegy 1800 fővel több rendőr teljesít majd a közterületeken szolgálatot, ennek fele új létszámú állomány lesz.
Erre a célra a kormány 12 milliárd forintot bocsát a rendőrség részére, 4 milliárdot uniós, illetve 8 milliárd forintot nemzeti forrásból – tette hozzá Gyurcsány.
Azonnali intézkedésként február végétől guruló akciókkal radikálisan növekedni fog a rendőri jelenlét a leginkább veszélyeztetett 7 megyében. Emellett 57 kistérségben május végéig kineveznek 117 körzeti megbízottat. Továbbá a polgárőrség is intenzívebbé válik, mert megháromszorozzák szolgálati idejüket.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentette, hogy szigorítani szeretnék a Btk.-t. A javaslat várhatóan március második felében kerül az Országgyűlés elé.
Ennek keretében szigorodna a büntetőjogi fellépés az erőszakos bűncselekményt elkövetők, illetve a veszélyes visszaeső bűnözőkkel szemben. Továbbá a fegyveresen, illetve a felfegyverkezve elkövetett bűncselekményekkel szembeni fellépésben is. Emellett a kormány növelné a rendőrök büntetőjogi védelmét, és súlyosabb büntetéssel fenyegetné a rendőr jogszerű intézkedésével szembeszegülőket. Bevezetnék a szabálysértési nyilvántartást is, amely létrejönne a visszaesés speciális alakzata.
Gyurcsány leszögezte azt is, tervezik az Alkotmány módosítását is, mert jelenleg hazánkban a szólásszabadságot érintő alapjogok védelme nem biztosítja kellőképpen az emberi méltóságot.