Közélet

Kevesebb honatya? "Reálisan nézve erre a közeljövőben csekély az esély"

Az önkormányzati képviselők létszámának radikális csökkentése – noha szükséges lépés lenne – nem lesz egyszerű, ehhez ugyanis az ellenzék szavazataira is szükség lenne – ez derült ki Gyenesei István szakminiszter szavaiból, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által rendezett tegnapi konferencia szünetében nyilatkozott lapunknak.

A tárcavezető elmondta: tisztában van azzal, hogy az önkormányzati szövetségek a náluk végrehajtandó leépítés támogatásának előfeltételévé tették a parlamenti képviselők számának csökkentését. Ő is szorgalmazza törvényhozói létszám mérséklését, de hozzátette: reálisan nézve erre a közeljövőben csekély az esély.

Az önkormányzati miniszter a városatyák létszámát differenciáltan csökkentené – erről már a MÖSZ tagsága előtti beszédében értekezett. A nagy tartalékok a megyei jogú városokban, megyékben, a fővárosban és a kerületekben vannak – mondta. A szükséges átalakítások másik irányaként a rendszerszerkezetet jelölte meg.

Gyenesei szerint az önkormányzatok világa túlságosan tagolt, a hivatalok száma pedig túl sok. Változtatna a körjegyzőség önkéntes létrehozásának elvén, lélekszámhatárhoz kötné az önálló hivatalok létrehozását. Azt az adminisztratív kötöttséget is megszüntetné, hogy csak szomszédos települések alkothassanak körjegyzőséget, ezenkívül a községi szabályokat is újragondolná. A tárca továbbá javaslatot dolgozott ki a csatlakozó község intézményének bevezetésére.

Kifejtette, az elsődleges cél az önkormányzatok világában nem a megtakarítás, hanem a hatékonyabb működés feltételeinek megteremtése. Ezt céloznák a felsorolt átalakítások, amelyek gazdasági előnyöket is hoznának. Ám a hatékonyság növelése érdekében a feladatelosztás rendszerének újragondolása is szükséges.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

reform hatékony átalakítás gyenesei önkormányzat honatya törvényhozás
Kapcsolódó cikkek