BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Basescu: "A román hatóságok reakciója korrekt volt"

A román elnök kifejtette, hogy Magyarország "szövetséges állam, amelynek elnöke gyakran látogat Romániába, s amelynek elnöke, kijelentéseivel, gyakran megsérti Románia alkotmányát".

Kedden késő este Traian Basescu egy bukaresti kereskedelmi televízió adásában nyilatkozott. Kiemelte: a magyar nemzeti ünnep alkalmával tett Hargita megyei látogatásra, a budapesti hatóságok téves módon kértek légi folyosói engedélyt az államelnöki repülőgépnek "Hargita önkormányzatba" - írja a Népszabadság.

A román államfő szerint a Sólyom-látogatással kapcsolatos incidensek tekintetében a román hatóságok reakciója korrekt volt, s az az incidensek elkerülését szolgálta. Kifogásolta, hogy a magyar államfő katonai repülőgéppel és katonai helikopterrel érkezett volna Romániába, miközben a román elnöki repülőgép "kereskedelmileg bejegyzett", s így "senkinek nem okoz izgalmat".

"Tárt karokkal fogadunk, magánlátogatásra is, valamennyi államfőt, valamennyi magyar tisztségviselőt, azzal a határozott kéréssel, hogy senki ne tegyen a román állam alkotmányával ellentétes nyilatkozatokat. Ez a kérdés nem képezheti alku tárgyát a Magyarországgal való kiváló viszonyunk közepette" - szögezte le a román elnök.

"Lesz egy folyamat, amelynek a keretében el kell majd magyaráznunk a magyar államelnöknek, hogy a magyar politikusokat szívesen fogadjuk Romániában, örülünk annak, hogy felkeresik az itteni magyar közösséget, de határozottan kérjük tőlük, hogy nyilatkozataikkal ne sértsék meg Románia alkotmányát" - fogalmazott. Basescu egyben elmondta: csúcstalálkozókon már többször kifejtette a magyar elnöknek álláspontját, ezért tartotta - a külügyminisztériummal együtt - elfogadhatatlannak a vita folytatását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.