Közélet

Fodor: Ha nem sikerül megegyeznünk, előrehozott választás lesz

Ha csütörtök este helyett péntek reggelre jutunk dűlőre, az nem a világ vége. A lényeg, hogy a jövő hét közepéig nem húzódhat el a folyamat – mondta Fodor Gábor a Figyelőnek az új miniszterelnök személyének kiválasztásával kapcsolatban.

Az SZDSZ elnöke szerint először az akut kérdéseket kell kezelni, ez pedig a gazdaság rendkívül súlyos helyzete, annak a közelsége, hogy nem arról kell majd vitatkozni, ki lehet-e fizetni a 13. havi béreket, hanem hogy lehet-e egyáltalán bért fizetni.

Fodor a lapnak elmondta, a jelöltnek széleskörű felhatalmazást kell kanpnia. Magyarország előszámú érdeke, hogy cselekvőképes kormánya legyen. Leszögezte: reformelkötelezett kormányt akarnak, amelynek a programja alapvetően a Reformszövetség programján nyugszik.

A pártelnök szerint nem zárható ki az előrehozott választás bekövetkezte. Ha a jelenlegi tárgyalások nem zárulnak sikerrel, előrehozott választások lesznek.

Surányi miniszterelnök MSZP Jaksity Glatz Fodor
Kapcsolódó cikkek