Fodor: rendkívüli az érdeklődés a "200 001-es" kampány iránt
A liberális párt elnöke attól nem tart, hogy sok szavazójuk átpártol majd az MDF-hez, mert annak választási listáját Bokros Lajos vezeti, de attól igen, hogy kevesen mennek el szavazni. Szerinte egyébként pártja nem mulasztott azzal, hogy nem ők találtak rá a volt pénzügyminiszterre, rá ugyanis itthon van szükség.
A március 15-i rendőri fellépésről azt mondta, rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel tenni lehet a gyűlöletbeszéd, az agresszió ellen, úgy tűnik, a rendőrség igyekszik is ezekkel egyre professzionálisabban élni, de a vasárnapi eseménynek is igazolták, hogy a gyakorlatban becsúsznak hibák, egy-egy transzparensért, bekiabálásáért ugyanis nem lehet elvinni embereket.
A politikus úgy látja, nagy hiba lenne, ha a két nagy párt elbuktatná a Reformszövetség javaslatát, ez ugyanis egy olyan civil kezdeményezés, ami mögé oda lehet, és oda is kellene állniuk a pártoknak. Az biztos, hogy a Gyurcsány-csomag kevés az SZDSZ-nek, amely úgy látja, a változáshoz sokkal bátrabb, komolyabb kezdeményezés kell – hangsúlyozta Fodor, aki nem lát alternatívát a Reformszövetség kezdeményezésével szemben, a Gyurcsány-csomagról ezért nem is folyik egyeztetés az MSZP és az SZDSZ között.


