BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Választási reform és népszerű politikai üzenetek - Távol a megegyezés a PC szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az utóbbi hónapokban felerősödött a választási rendszer reformjának igénye, amelynek legfontosabb okai a választókerületek között kialakult, az egyenlő választójog elvét sértő súlyos aránytalanságok, a jelöltállítás körüli látványos visszaélések és botrányok, illetve a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó demagóg ígéretlicit.

Az első két probléma – kellő politikai akarat megléte esetén – a jelenlegi választási rendszer működési mechanizmusai mellett is megoldható lenne, a minden párt által szorgalmazott kisebb létszámú parlament azonban a szisztéma átalakítását igényli. A képviselői létszám csökkentése népszerű politikai üzenet, de jelentős megtakarítást nem jelentene a költségvetés számára – írja a választójogi megegyezéssel kapcsolatos javaslatokról a Political Capital.

A témával kapcsolatos vita több pártot is korábbi koncepciójának felülvizsgálatára késztette: 2009. február 1-jén a miniszterelnök, március 3-án az SZDSZ és az MDF állt elő teljesen új reformjavaslatával, amelyek mind teljesítik a Fidesz és a KDNP által szorgalmazott – részleteiben továbbra is ismeretlen – 200 fős létszámkorlátot.

A SZDSZ-MDF mostani javaslata három változatot is felkínál az MSZP és a Fidesz számára, mivel azonban a választási rendszer módosítása kétharmados parlamenti többséget igényel, az előkészítő háttértárgyalások nélkül kezdeményezett változtatások elsősorban taktikai célokat szolgálnak; tényleges politikai akarat a megegyezésre nem körvonalazódik.

A Political Capital álláspontja szerint két alapvető probléma áll fenn a jelenlegi választási rendszer működési mechanizmusaival kapcsolatban, amelyek kiküszöbölése alapvető fontosságú. Az egyik, hogy a választás folyamata, a szavazatok hasznosulása átláthatatlan a választók számára, A másik, hogy a választási eredmény nehezen kalkulálható a politikai erők számára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.