választókerület

Ezek a legfontosabb tudnivalók a voksoláshoz

106 egyéni választókerület képviselőjelöltjeiről dönthetünk, 93 mandátum sorsa a pártlistákon dől el.
2014.04.05. 08:00 Olvasási idő: 0 perc

Mesterházy a szövetségről: Szeretnénk Orbánt elzavarni a csudába

A szocialista párt választmánya egyhangúlag jóváhagyta az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodását. Az MSZP nem köt együttműködést a a Demokratikus Koalícióval, a Liberálisokkal és a Magyar Szociáldemokraták Pártjával. Az Együtt-PM szerint az MSZP választmányának döntésével létrejött az ellenzéki szövetség, amellyel valódi esély nyílhat nemcsak a 2014-es kormányváltásra, hanem az azt követő jó kormányzásra is. A Fidesz szerint a baloldali megállapodás semmi jót nem jelent az embereknek.
2013.09.14. 15:20 Olvasási idő: 0 perc

Itt a legsebezhetőbb a Fidesz

A Fidesz nyugat-magyarországi fellegváraiban - Körmenden, Csornán és Sárváron – a legerősebb, Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsebezhetőbb – áll a Policy Solutions friss elemzésében.
2012.07.30. 11:33 Olvasási idő: 0 perc

Közelebb a kormányalakításhoz

Hatpárti kormánykoalíció jöhet létre Belgiumban – jelentette be Elio Di Rupo, a vallon szocialista párt elnöke, leendő miniszterelnök. A 150 fős parlamentben 93 fős többsége lesz a három flamand és három vallon párt alkotta koalíciónak.
2011.10.17. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

"Maga alatt vágja a fát a Fidesz az új választási törvénnyel"

Úgy tűnik, marad az ellenfeleket már a startvonalhoz állásban is akadályozó jelöltállítási rendszer, bár távolról sem biztos, hogy ez a Fidesznek jó – áll a Political Capital elemzésében. A szakértők szerint minél nehezebb a megosztott ellenzéknek külön-külön teljesíteni az indulási kritériumokat, annál valószínűbb, hogy már a jelölési időszakban szövetségbe kovácsolódnak.
2011.07.11. 10:25 Olvasási idő: 0 perc

Jól halad a Jobbik szekere - Összegyűltek a szelvények

2010.03.03. 15:16 Olvasási idő: 0 perc

Választási reform és népszerű politikai üzenetek - Távol a megegyezés a PC szerint

Az utóbbi hónapokban felerősödött a választási rendszer reformjának igénye, amelynek legfontosabb okai a választókerületek között kialakult, az egyenlő választójog elvét sértő súlyos aránytalanságok, a jelöltállítás körüli látványos visszaélések és botrányok, illetve a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó demagóg ígéretlicit.
2009.03.05. 10:38 Olvasási idő: 0 perc

SZDSZ: A kétpártrendszert erősítené az új választójogi csomag

A kétpártrendszer kialakulását erősítené a kormányfő választójogi csomagja az SZDSZ szerint. Gulyás József, a párt képviselője a Népszabadságnak azt nyilatkozta: támogatják az Országgyűlés, illetve az önkormányzati testületek létszámának csökkentését, és akár a listás rendszer irányába is hajlandóak lennének "eltolni" a (jelenleg egyéni és listás képviseleti, vegyes) rendszert, a választói akarat torzítását eredményező megoldásokat azonban nem támogatják.
2009.02.16. 09:26 Olvasási idő: 0 perc