BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pető Iván: "Nem tudom a megoldást, le kell lépni"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mindig is tudtam, hogy a világ nem kerek, de a demokrácia működésében, a toleranciában rosszabbul alakultak a dolgok, mint vártam – mondta Pető Iván a 168órában.

Csak az lehet itt sikeres, aki felelőtlen – állítja a liberális politikus, aki szerint a világgazdasági válság a világ állapotáról nem fest túl jó képet, de élesen megvilágítja az elmúlt húsz év sok itthoni gondját s azok következményeit is.

Szerinte az SZDSZ gazdasági értelemben jobboldali liberális, mivel mindig is kapitalizmust akart. Szociális, kisebbségi és kulturális ügyekben viszont inkább baloldali liberális. Pető Iván úgy véli: az SZDSZ „nagyságrendbeli ereje” akkor sem változott volna, ha nem megy bele a koalícióba. Erős koalíciós érv volt, hogy átformálhatják az intézményrendszert és a gazdaságot. „Ha nem vagyunk jelen, Horn Gyula nem viszi át a Bokros-csomagot, hiába volt az MSZP-nek 53 százaléka, hiszen a pártja akkor sem értette meg őt”

Pető a lapnak elmondta: mára olyanok lettek a viszonyok, amiben már nem találja a maga szerepét. „Nem azért szálltam be egykor a rendszerváltásba, hogy olyan világ formálódjon, amilyen mára lett. És ha nem tudom a megoldást, le kell lépni – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.