Százmilliók "repkednek" feleslegesen Szekeres tárcájánál?
Fittyet hánynak a válságra a Honvédelmi Minisztériumban (HM), és továbbra is milliárdos értékű beszerzéseket indítanak el, szakértők szerint sokszor fölöslegesen - olvasható a Magyar Nemzetben.
A lap nemrég beszámolt arról, hogy több mint hétmilliárd forintot kívánnak elkölteni a honvédség 7700 szovjet gépkarabélyának korszerűsítésére, miközben a szakemberek szerint ebből az összegből a világ legjobb kézi fegyverei is megvásárolhatók.
A Magyar Nemzet most megtudta, hogy a szaktárca hárommilliárd forintért kívánja lecserélni a bérszámfejtő pénzügyi számítógépes rendszerét, pedig a jelenlegi szoftver fejlesztésére, illetve karbantartására évente százmilliókat költöttek el az adófizetők pénzéből.