BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túszdráma: szomáliai kalózok az amerikai haditengerészet ellen

Még tegnapelőtt kezdődött a történet: szomáliai kalózok elraboltak egy amerikai teherszállító hajót legénységével és 18 fős katonai védelmével (!) együtt; egy többórás harc után azonban sikerült az amerikaiaknak visszaszerezniük az uralmat a fedélzeten. A kalózoknak sikerült egy mentőcsónakon elmenekülniük, ráadásul a hajó kapitányát pedig túszként magukkal vitték. A helyzet azóta fokozódik.

Az amerikaiak ugyanis válaszul a helyszínre küldték a régióban járőröző rombolójukat (USS Bainbridge), és jelenleg gyakorlatilag szemtől szembe állnak a túszejtők motorcsónakjával. A túsztárgyalásba bekapcsolták azóta az FBI embereit és David Patraeus-t, az amerikai hadsereg közel-keleti főparancsnokát is - utóbbi pedig további hadihajókat irányított a helyszínre.

Értesülések szerint azonban már a kalózok segítsége is érkezik - írja a The New York Times. A szomáliai partokról kisebb hajókon indultak útra helybéliek élelemmel és fegyverekkel felszerelve, hogy társaiknak segítsenek a partra jutni. Az AP értesülése szerint a kalózok korábban elrabolt, nagyobb hajókat is (mint a német Hansa Stavanger) küldenek a helyszínre - jelenleg is elrabolt, mintegy félszáz tússzal a fedélzeten, hogy így szükség esetén élő falként védjék a mentőcsónak partrajutását.

Értesülések szerint az elrabolt hajókapitánynak az éj leple alatt egyszer majdnem sikerült megmenekülnie fogvatartóitól: a vízbe vetette magát és elkezdett a megmentésére küldött USS Bainbridge felé úszni. Fogvatartói azonban rögvest utánaugrottak, és utolérték, így továbbra is fogva tartják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.