Jól gazdálkodnak a kommunisták - 762 milliós MSZP-hiány
A kormánypárt 762 milliós, az ellenzéki 112 milliót hozott össze – derül ki a friss HVG összeállításából.
A Fidesz 1,67 milliárd, az MSZP 1,42 milliárd forint bevételt hozott össze, ám mindkét szervezet hiánnyal zárta 2008-at.
A tagdíjversenyt az ellenzéki párt nyerte (133 millió forint), az adománygyűjtésben viszont a kormánypárt volt az első (285 millió forint). Az SZDSZ – a Fideszt lepipálva – 272 millió forintot kalapozott össze híveitől–politikusaitól, ebből 100 milliót apránként, 500 ezer forintosnál kisebb tételekben, fő támogatója az Új Kezdet Alapítvány.
Ami a tagdíjakat illeti, az SZDSZ korántsem áll ilyen jól. Nem szed be többet – 10,8 millió forintot –, mint a kommunisták.
A hithű munkáspártiak emellett adományoztak is 42 milliót, így az állami támogatásból nem részesülő kis pártok közül a Thürmer-féle Munkáspárt magasan vezet 59 millió forint összbevétellel.


