A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) jogi képviselője kezdeményezte a nyomozó hatóságnál Orbán István, a tatai edzőtábor volt igazgatója, és Komárom-Esztergom megyei MSZP korábbi alelnöke vagyonának zár alá vételét, a polgári jogi igény biztosítására – tudta meg a Magyar Nemzet.
A NUSI-nak okozott kár megállapítása a nyomozás, valamint a bírósági szakaszba került büntetőeljárás feladata.
– Az ügy jogerős lezárásáig az okozott kárról felelősen nyilatkozni még nem lehet – közölte Vass Károly, a NUSI megbízott főigazgatója.
Sajtóhírek szerint a nagy értékű hűtlen kezeléssel, sikkasztással, vesztegetéssel és közúti baleset okozásával gyanúsított Orbán István kéthavi végkielégítést kap volt munkaadójától.