Közélet

Varga Karsairól: "Jóska tényleg nem könnyű eset"

Ha már az országtól elvárjuk, hogy visszafogja magát, magamtól is megkövetelem – mondta a HVG-nek Varga Zoltán önkormányzati miniszter, aki leszögezte: tiszteli az elődjét, de nem akar semmilyen extravaganciával kitűnni.

Az 1985-ben az MSZMP-be is belépett Varga Zoltán elmondta: nem kellett bíztatni, hogy ott bábáskodjék az MSZP megszületésénél. „Már az orosházi MSZP alakuló ülését is én vezettem le. Igaz elnökké nem engem választottak” – emlékszik vissza.

A miniszter kifejtette: a jelenlegi szakértői kormánynak vannak olyan tagjai, akik nem gondolkodnak további politikai pályában, ő azonban nem tartozik közéjük. „Nem gondolom, hogy én vagyok a legokosabb és a legszebb. Sokan vannak, akik ezt a posztot nyugodtan betölthették volna, csak hát ők többségükben polgármesterek, akiknek le kellett volna mondaniuk” – mondta Varga, aki saját bevallása szerint önkormányzati ügyekhez kifejezetten ért, a többiben pedig nagyon tanulékony.

Az önkormányzati miniszter hangsúlyozta: nem érdekli a népszerűség, most nincs erkölcsi alapja megfutamodni. „Ráadásul a válságból még jól is kijöhetünk” – tette hozzá.

Egy Karsai Józseffel kapcsolatos újságírói kérdésre Varga úgy nyilatkozott: "Jóska tényleg nem könnyű eset, de számomra az a kihívás, az a művészet, hogy megtaláljam a hangot azokkal is, akikkel ez nem olyan egyszerű."

Magával kapcsolatban a miniszer megjegyezte: "Lehet hogy azért vagyok érdekes, mert nem tűnök ki semmivel."

Varga Zoltán önkormánzati miniszter gyenesei portré
Kapcsolódó cikkek