Közélet

"Szétesett a baloldal, már azt sem tudni hány párt lesz belőle"

Babarczy Eszter publicista és Földes György, a Politikatudományi Intézet igazgatója szerint azonban egy ellenzékben töltött ciklus elegendő lehet a talpraálláshoz

Olyan mértékben szétesett a baloldal, hogy most azt sem lehet tudni, hogy hány párt lesz belőle – mondta Babarczy Eszter publicista az ATV JAM című műsorában.

Földes György, a Politikatudományi Intézet igazgatója szerint azonban a baloldalon megvan az igény arra, hogy új összefogással kijussanak a válságból.

Túlzás, amit Orbán Viktor mond, miszerint a baloldalnak 10-15 év kell a talpra álláshoz Magyarországon, de egy ciklus biztosan szükséges lesz ehhez – véli Babarczy Eszter, aki szerint minden demokráciában „leng az inga”, ezért nem valószínű, hogy az egyik tábor évtizedekre bebiztosítsa a hatalmát.

Földes György szerint is túlzott a jobboldal optimizmusa. A válság a hatalmon lévők számára hátrányos, és ez mércét jelent a jobboldal számára is, amennyiben hatalomra kerül.

Babarczy Eszter úgy látja, hogy a Fidesz eddigi választási vereségeit a szimbolikus politika túlhangsúlyozása, az ellenségkeresés okozta, ugyanakkor a baloldal is hitelességi válságba került. „Kiüresedett a baloldal, a davosi yuppie kultúrát vette át. A brókervilág a leghiteltelenebb a válság miatt, és ez visszaüt a baloldalra” – mondta Babarczy.

„A politikáról technokrata képe alakult ki az embereknek. Most azonban kiderült, hogy szükség van a jövőképre és ideológiára.” – állítja Földes György, aki szerint ez a vákuum rövid távon Orbán Viktornak kedvez.

Babarczy Eszter Orbán Viktor baloldal földes györgy Fidesz-ügyek
Kapcsolódó cikkek