Közélet

Újabb fejlemény a 4-es metróval: Kimarad két megálló?

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén foglalkozott a 4-es metró II. és III. szakaszának megvalósításával - nyilatkozta az Indexnek Nyáry Krisztián, a hivatal kommunikációs igazgatója.

Szakértők vizsgálják, hogy a II. szakasz műszaki tartalmát úgy módosítsák, hogy a költségek csökkenthetőek legyenek, miközben megkezdhető lenne a Kelenföldi pályaudvar és a Budaörsi virágpiac közötti III. szakasz előkészítése - írja az index.hu

Ennek értelmében a Hungária körúti és Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint kiépülne, ugyanakkor a Dózsa György úti és a Róna utcai állomás végleges kiépítésére egy későbbi időszakban kerülne sor. Ez a változat becslések szerint mintegy 35 százalékkal csökkentheti a költségeket. A III. szakasz mintegy 2,1 km-es vonalhosszabítást jelentene.

Kelenföld és Gazdagrét között mélyvezetésben épülne a metró, míg a budaörsi végállomás kéreg alatt, esetleg a felszínről épülne. A szakértői felvetésről nem született döntés, a kabinet további háttérszámítások elvégzésére kérte fel a tervezőket.

metro4 3. szakasz Budaörs 2. szakasz virágpiac 4-es metro
Kapcsolódó cikkek