Alkotmányos aggályok: Rendőrök helyett őrző-védők az állami rendezvényen
Szabó Máté országgyűlési biztos szerint a jövőben megelőzhetőek lesznek például az előállításokkal, az előállítottakkal való bánásmóddal, az előállítottak hozzátartozóinak, valamint védőinek értesítésével kapcsolatos visszásságok.
Emlékeztetett, komoly alkotmányos aggályokat vet fel az a gyakorlat, hogy egyes állami vagy önkormányzati rendezvények biztosítását az állam a rendőrség helyett őrző-védő magánvállalkozásokra bízza. Ezért tette szóvá, hogy velük kapcsolatban nem érvényesíthetők a rendőri intézkedések megítélésére vonatkozó alapelvek, garanciális elemek.
Az állam vagy az önkormányzat nevében nem lehet olyan rendezvényt szervezni, amely a gyülekezési jog hatálya alá tartozna, vagyis azokon nem is lehet elkövetni "az egyesülési, gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése" szabálysértést - fogalmazott.
Az ombudsman változatlanul a békés gyülekezési jog sérelmét látja abban, ahogyan a rendőrség a törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre beléptetést, ennek során a ruházat- és csomagátvizsgálást végzi. Utalt arra, hogy a rendőrök kizárólag a kordonok közé belépőket ellenőrzik, a kordonon kívül maradókat nem.


