Közélet

Vád: Ficsor csak adatokat gyűjtött a választáshoz?

Szeptemberben távozik posztjáról a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Ficsor Ádám, akit áprilisban nevezett ki a kormányfő Szilvásy György utódjának. Ficsor azzal indokolta döntését, hogy minden erejével az MSZP kampányában vállalt feladatára szeretne koncentrálni.

„Egy ember egyszerre csak egy komoly feladatot tud megfelelően ellátni” – magyarázta Ficsor Ádám. Bajnai Gordon kormányfő elfogadta a titokminiszter lemondását, az utódlásról szeptember elején, az őszi ülésszak kezdetén döntenek majd.

„Két-három szocialista miniszter hagyja majd el a kormányt ősszel, a jövő évi költségvetés elfogadása után” – mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke nem nevezte meg a politikusokat, de nyílt titok, hogy Szekeres Imre honvédelmi és Kiss Péter társadalompolitikai miniszterről van szó.

„Minden idők legdurvább, legaljasabb kampányára készül az MSZP” – állította Demeter Ervin. A fideszes országgyűlési képviselő szerint Ficsor Ádám távozó titkosszolgálati miniszter működése öt hónapja alatt össze tudta szedni azokat az információkat, amelyeket a választási kampányban fel akar majd használni. Demeter Ervin leszögezte: számos jel utal arra, hogy a titkosszolgálatok információt gyűjtenek a „politika egész közeli részéről”.

Vita a 2010-es büdzsé körül

Pénteken egyeztet először az MSZP teljes elnöksége Bajnai Gordon miniszterelnökkel a 2010-es költségvetésről. A két nagyobb, a jövő évi büdzsén belüli megszorító csomag már ismert: 120 milliárd forintot kell megspórolni az önkormányzatok, 40 milliárdot pedig a közösségi közlekedés oldalán. Utóbbinál már kimondták: a 65 év felettiek utazási kedvezménye megmarad. Bonyolítja a helyzetet, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete nem támogatja az önkormányzati megszorítást, a frakció viszont feltételekkel, de igen.

Ficsor MSZP választás titokminiszter Lendvai adat
Kapcsolódó cikkek