Nézzük előbb, mit kell helyreigazítanunk Sólyom kijelentéseiben. Főként az ’56-os politikai törekvések jellegére, azok homogenitására, illetve az általuk létrejött teljes nemzeti egységre vonatkozó megállapításokat.
„Az ötvenhathoz való hűség azt jelenti, hogy nem engedjük összemosni a szabad Magyarországot az 1989 előtti rendszerrel” – szólt az elnök, s ebben még igaza volt: ezt is jelenti. A kádári diktatúra és a rendszerváltozással született demokrácia között áthidalhatatlan az ellentét: ez vízválasztó kell, hogy legyen az 56-hoz való viszonyunkat illetően is.
„Nem lehet egyszerre igent mondani Nagy Imrére és Kádárra. Ez a két hagyomány történelmi értelemben összeegyeztethetetlen, politikai és morális tekintetben pedig kibékíthetetlen. Nem lehet is-is politikát folytatni.” – idézi a Népszava.
Az utóbbit – noha tökéletesen egybecseng az ő mostani szavaival – már nem Sólyom mondta 2009 októberében, hanem a miniszterelnök írta 2007 januárjában (a Szembenézés című röpiratában)! Ahogyan ezt is: „A magyar demokratikus baloldalnak választania kell Nagy Imre és Kádár János egymással szemben álló öröksége között, és büszkén kell vállalnia, hogy Nagy Imre politikai, szellemi örökösének tekinti magát”.
Az elnök erre akkor (2007. 05. 12-én a Magyar Nemzetben) így reagált: „Nem lehet egyszerre Kádár János és Nagy Imre örökösének lenni… A miniszterelnök is feltette ezt a kérdést pártjának kongresszusa előtt, de megválaszolatlanul a levegőben maradt.” Mint látjuk, már akkor is bajok voltak Sólyom László valóságérzékelésével, hisz Gyurcsány nem kérdezett, hanem egyértelmű kijelentést tett, ami nem maradt a levegőben, mert ezután választotta őt elnökké az MSZP kongresszusa.
