Közélet

Edelényi polgármester: "Már a Mókus örsben is nyüzsögtem"

A Fideszben tudják rólam, hogy én egy ilyen, kicsit izgága ember vagyok, már az általános iskolában, a Mókus örs vezetőjeként is szókimondó, nyüzsgő, közösségszervező valaki voltam – mondta a HVG-nek adott interjúban Molnár Oszkár, edelényi polgármester.

Mint ismeretes Molnár a városi közgyűlésben nemrég erős vádakkal illette a környező települések cigányságát, de egyelőre nem perel.

„Korábban abban a naiv hitben éltem, hogy aki direkt magzatkárosító gyógyszert szed a terhessége alatt, vagy gumikalapáccsal ütögeti a hasát, az bűncselekményt követ el. De a jogászok felvilágosítottak, hogy a Btk. csak a szándékos magzatelhajtást bünteti, a -károsítást nem. Szóval e téren is lesz dolgunk a következő ciklusban. Rendet kellene már tenni végre ebben az országban” – mondta.

Molnár Oszkár a hetilapnak elmondta, egy darabig kisebbségi érzése volt, amiért nincs diplomája, de elég hamar sikerült túltenni magát rajta. „Nem gondolom, hogy a diploma teszi az embert” – tette hozzá.

 

portré diploma Edelény Molnár Oszkár
Kapcsolódó cikkek