Közélet

Járvány pusztítja a védett madarakat a Fehér-tónál

Huszonöt madárfaj csaknem ezer példánya pusztult el a Fehér-tó területén vélhetően a botulizmust okozó baktérium miatt- írta szombati számában a Délmagyarország című napilap.

Az állatok a tizenhét tóegységből álló természetvédelmi terület mintegy száz hektárán hullanak. Az ok, hogy a halgazdaság, mint minden ősszel, most is leengedte a vízzel együtt a halakat is.

A terület mocsarassá változott, és a szokatlan szeptemberi, csapadékmentes melegben elszaporodtak a botulizmust okozó baktériumok. Az ott táplálkozó madarak így az úgynevezett tavi bénulás áldozatai lettek.

Bakacsi Gábor a természetvédelmi őrszolgálat kerületvezetője a lapnak elmondta: azoknak az állatoknak van esélyük a túlélésre, amelyek csak annyira bénulnak le, hogy nem tudnak elrepülni. Őket begyűjtik és a Szegedi Vadasparkba szállítják, ahol megpróbálják megmenteni az életüket.

Fehér-tón néhány évente történik hasonló eset. Idén ennek következtében eddig csaknem nyolcszáz tőkés és csörgő réce, húsz fokozottan védett gulipán, harminc kanalasgém pusztult el - ezek vadgazdálkodási értéke több millió forint.

környezetvédelem védett madarak halgazdaság fehér-tó
Kapcsolódó cikkek