Rendszerváltás: vesztesnek érzik magukat a magyarok
A húsz évvel ezelőtti rendszerváltást a lakosság nagy része szükségszerűnek ítéli, de a többség magát és az országot is a változások vesztesének tartja. Legnagyobb arányban az akkor 18–25 évesek tudtak élni a lehetőségekkel – derül ki az Ipsos felméréséből.
A közvélemény-kutató cég a rendszerváltás 20. évfordulójára felmérést készített a magyar lakosság körében a rendszerváltás mérlegéről. A megkérdezettek általában negatívan értékelik a rendszerváltást, minden második válaszadó úgy érzi, ő vagy a családja a változások vesztese, és csak 14 százalék tartja magát nyertesnek. Igaz, csaknem minden harmadik megkérdezett arról számolt be, nem változott a helyzete. Hasonlóan kedvezőtlennek érzik a változásokat a megkérdezettek az ország szempontjából: 56 százalék szerint veszített és csak 19 százalék szerint nyert Magyarország. Saját településüket és megyéjüket tekintve is inkább negatív értékeléseket adtak, de jóval kisebb mértékben, mint családjuk vagy az ország esetében. Háromból egy megkérdezett mondta azt, a lakóhelye szempontjából a rendszerváltás káros volt, és ugyanennyien vélekednek így a megyéjükről is. Viszont 27 százalék úgy látja, lakóhelye számára előnyös volt a változás, míg 20 százalék szerint ugyanez elmondható a megyéjéről is. Mindkét esetben viszonylag sokan voltak, akik nem tudtak egyértelmű választ adni.
Mivel minden vizsgált lakossági csoportban többen voltak azok, akik magukat, családjukat vesztesnek érezték, mint akik nyertesnek, így – a szubjektív értékelések alapján – abszolút értelemben nyertes társadalmi csoportokról nem beszélhetünk. VG


