Online házasságkötés jöhet az ügyfélkapun át, pillanatok alatt lezavarható lesz az esküvő
Júniustól könnyebb dolguk lesz azoknak a horvát állampolgároknak, akik egybe szeretnének kelni, online is lesz rá lehetőségük.

Az eddigi hivatali ügyintézés ugyanis teljes egészében átkerül az online térbe, az ifjú pár az e-Građani alkalmazáson keresztül gyakorlatilag mindent elintézhet. Elegendő megadniuk a házasuló felek adatait, valamint kiválasztaniuk a helyszínt és az időpontot. Így előfordulhat, hogy a pár először magán a ceremónián találkozik az anyakönyvvezetővel.
De az is lehet, hogy ott sem, hiszen a horvát törvények a templomi esküvőket is hivatalosnak ismerik el. Ebben az esetben a szertartást vezető pap látja el az anyakönyvvezető szerepét. Ilyenkor az ifjú pár egy online generált dokumentumot kap, amelyet az esküvő után a pappal és a tanúkkal együtt írnak alá, majd feltöltenek egy online rendszerbe. Ezt követően a házasság hét napon belül hivatalossá válik.
Online hamarosan még ennyi sem kellhet
A horvát szaktárca azt tervezi, hogy a jövőben a teljes házasságkötési folyamatot átköltözteti az internetre. Az ügyfélkapun keresztül ugyanis létrehoznának egy olyan lehetőséget, amellyel a felek gyakorlatilag online is egybekelhetnének. Ehhez arra lenne szükség, hogy a menyasszony, a vőlegény, valamint mindkét tanú rendelkezzen elektronikus aláírással. Ebben az esetben a házasság azonnali hatállyal életbe lépne. A rendszer kidolgozása azonban egyelőre még csak tervezési szakaszban van.


