BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes eredménytelenség - Hogyan fog működni a főváros?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Teljes eredménytelenséget hozott a Demszky Gábor által összehívott ötpárti egyeztetés a fővárosi önkormányzat és intézményeinek működéséről.

Még a tartalmai kérdésekben sem jutottak dűlőre, így eredménytelenül végződött a hétfői ötpárti egyeztetés a fővárosi önkormányzat és intézményeinek működéséről, melynek összehívását Demszky Gábor kezdeményezte. A liberális főpolgármester kijelentette: kisebbségből konszenzusos kormányzásra készül. Az új működési modellben mindenkit partnernek tekint, és mindenkinek a véleménye fontos lesz.

A kisebbségi kormányzást úgy képzeli, hogy valamennyi fontos, a fővárosi közgyűlés elé beterjesztendő javaslatát előbb egyeztetné a frakciókkal, és csak többségi támogatás mellett nyújtaná be azokat a testület üléseire. Az SZDSZ szerint a korábbi koalíció az MSZP-vel felbomlott, de a Budapestenk nem lesz SZDSZ-Fidesz vezetése. Demszky azonban a Fidesznek felajánlotta, hogy jelöljenek főpolgármester-helyettest. Tarlós István, a Fidesz-frakcióvezetője csak később reagál majd a főpolgármester ajánlatára, de pártja nem akar komoly partnere lenni a liberálisoknak. A Fidesz, a KDNP, és az MDF egybként a liberálisokkal ellentétben nem tartják megszűntnek az SZDSZ, és az MSZP koalícióját, így nem kívántak tárgyalni a jelenlegi működési keretekről.

Tarlós, és a KDNP frakcióvezető-helyettese, Endrédy István már háromnegyed óra elteltével távoztak a megbeszélésről.
Tarlós szerint az MSZP, amely most azt hirdeti, hogy átláthatóságot akar a fővárosi cégeknél, évekig megakadályozta, hogy vizsgálat induljon a BKV-nál. Ezért nem bíznak a szocialistákban, az ügyészségtől várják a „kritikus ügyek” tisztázását.

A Fidesz egyébként tegnap a parlamentben újra be akarta nyújtani azt a törvénymódosítását, mely után feloszlatható lehetne a Fővárosi Közgyűlés, mely után választásokat írhatnának ki Budapesten. A jelenlegi jogszabályok szerint azonban önkormányzati közgyűlést nem lehet addig feloszlatni, míg az államfő nem tűzi ki az esedékes önkrományzati választásokat.

A házbizottsági ülésen azonban az MSZP, és az SZDSZ nem szavazta meg a házszabályoktók való eltérést, így nem került napirendre a kezdeményezés.

Pokorni Zoltán így hiába korholta a szocialistákat a parlamentben. A fideszes honatya kijelentette: a fővárosi koalíció felbomlása kapcsán úgy látszik, bebizonyosodott, hogy egyes közpénzekből fenntartott budapesti intézmények és vállalatok szocialista kifizetőhelyként működtek. Pokorni szerint a Budapesten káosz van, ezért a fővárosban új választásokra lenne szükség.

„Az MSZP fővárosi frakciója nem enged a budapesti cégek működési átláthatóságának növelésére és a közpénzek pazarlásának megszüntetésére vonatkozó javaslataiból, ezeket önálló indítványként beterjesztjük” – hangoztatta Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A szocialisták továbbra is partnerei szeretnének lenni Demszky Gábornak abban, hogy a főpolgármester kisebbségben irányítsa a fővárost.

Az MDF frakcióvezetője szintén korábban elhagyta a tárgyalásokat. Hock Zoltán – akit korábban már kizártak az MDF-ből –azt hiányolta, hogy Demszky nem terjesztette elő azt a minimálprogramot, amellyel a következő egy évben működtetni lehetne a várost.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.