Közélet

Többmilliós bírságot kapott Oszkó Péter

Oszkó Péter pénzügyminiszter jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól, tudta meg a Magyar Nemzet.

Oszkó 2007 tavaszán vette Budapest II. kerületében telkét, amelyre a korábbi tulajdonosa már megtervezett egy házat, s rendelkezett építési engedéllyel.

A vásárlást követően azonban eltért a jogerős engedélytől, és annál jóval nagyobb mértékben kezdett építkezni. Az önkormányzat ezt észrevette, és megvizsgálta a törvénytelen építkezést. A miniszter a napokban kézhez kapta a többmilliós bírság megfizetéséről szóló határozatot – írja a szombati Magyar Nemzet.

Oszkó 2007 májusában vett építési telket Budapest II. kerületében, erre több százmillió forintért építtet négyszintes villát. A pénzügyminiszter korábban több helyen is azt nyilatkozta, hogy az építkezés során tudatosan tért el az engedélyezett építési tervektől, de ennek biztonsági okai voltak.

Korábban a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában arról beszélt, hogy "kénytelen volt jogsértést elkövetni", és vállalni, hogy bírságot szabjanak ki rá. Ennek szerinte az volt az oka, hogy az építkezés során kiderült: a talajviszonyok miatt az érvényes építési terv statikailag nem biztonságos, és nagyobb pincét kell építeni a ház alá, hogy az stabilan álljon.

bírság építési engedély építési telek Oszkó Péter
Kapcsolódó cikkek