BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Draskovics: dolgavégeztével távozik

Indoklása szerint elvégezte, amit vállalt, ezért tegnap bejelentette lemondását Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. Bajnai Gordon kormányfő még decemberben megnevezi az utódját. „Nincsenek elvarratlan szálak. Elvégeztem a feladatomat, a kampány előtt olyan embernek adnám át a pozíciómat, aki jobb a politikai vitákban” – hangsúlyozta Draskovics. Kiemelte: a döntése mögött nincs összeesküvés vagy háttértörténet, így nem a költségvetés miatt mondott le, de elismerte, megvárta a törvény elfogadását. Szerinte sikeres két év áll mögötte: a jogalkotás eredményeként hatékonyabb lett a közigazgatás, erősebb a közbiztonság. Arra törekedett, Magyarországról lemossa a mutyizó, korrupt képet. A jövőjéről nem árult el részleteket. Míg korábban arról lehetett hallani, a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló céghez távozik, most úgy tudni, ő lesz az EU-biztos Andor László utódja az EBRD igazgatótanácsában. A Fidesz szerint Draskovics botránykrónikáján végigtekintve bőven itt volt az ideje a távozásának. VM

Eredmények és kudarcok

Eredmények

a Ptk. és a Btk. megújítása

a rendőrség sok jelentős bűncselekményt felderített

1800-zal több rendőr az utcán, kevesebb bűncselekmény

Kudarcok

elmaradt az igazságszolgáltatás reformja

fellépés a szélsőségesek ellen

nincs törvény a gyűlöletkeltés ellen

a Ptk. és a Btk. megújítása

a rendőrség sok jelentős bűncselekményt felderített

1800-zal több rendőr az utcán, kevesebb bűncselekmény

Kudarcok

elmaradt az igazságszolgáltatás reformja

fellépés a szélsőségesek ellen

nincs törvény a gyűlöletkeltés ellen-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.