Hatalmas botrány rázta meg Szerbiát: Vucic volt tanácsadóját, és belgrádi rendőrfőnököt letartóztatták, miután el akart tusolni egy gyilkosságot
Az újvidéki vasútállomásnál történt tragikus baleset után most újabb botrány rázza meg Szerbiát. A belgrádi ügyészség csürtökön jelentette be, hogy egy hordót ástak ki a földből Inđija régióban, amelyben feltehetően egy belgrádi étteremben nemrég meggyilkolt férfi földi maradványai lehetnek – írja az Index.hr.

Hatalmas botrány rázta meg Szerbiát: Vucic volt tanácsadóját, és belgrádi rendőrfőnököt letartóztatták, amiért el akart tusolni egy gyilkosságot
Az ügy előzménye, hogy a belgrádi rendőrség vezetőjét, Veselin Milićet május 15-én tartóztatták le, és a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják Milićet, aki megpróbált eltusolni egy belgrádi étteremben elkövetett gyilkossági kísérletet, illetve megakadályozza Aleksandar Nešović Baja május 12-i eltűnésének körülményeinek tisztázását, akit a média az egyik belgrádi bűnözői klánnal hoz összefüggésbe.
A hordóban talált ember eltűnését május 13-án jelentették be, a feltárt bizonyítékok alapján pedig arra lehet következtetni, hogy az áldozat aljas indokból elkövetett gyilkosság áldozata lett.
Milic őrizetbevételét követően Aleksandar Vucic úgy nyilatkozott, hogy egykori tanácsadójának őrizetbe vétele, valamint az egész ügy rendkívül súlyos, ezért kilátásba helyezte azoknak a rendőrségi és katonai tisztségviselőknek a felelősségre vonását, akik az elkövetőket védték.
Az őrizetbe vett Veselin Milic 2013 és 2018 között a belgrádi rendőrség élén állt, majd ezt követően Aleksandar Vucic korrupció és szervezett bűnözés elleni küzdelemért felelős tanácsadója lett, valamint ezzel egyidejűleg az országos rendőrfőkapitány helyettese is volt. 2020 végén Aleksandar Vulin korábbi belügyminiszter határozatával ismét kinevezték a belgrádi rendőrség élére, ahonnan az ügy kirobbanása után, május 15-én azonnali hatállyal eltávolították.
A belügyminiszter hallgat
Míg Aleksandar Vucic, illetve Dragan Vasiljevic országos rendőrfőkapitány már a nyilvánosság elé állt az esetet követően, addig
Ivica Dacic belügyminiszter és első miniszterelnök-helyettes nem szólalt meg, amiért erős kritikákat kapott.
A szerb parlament ellenzéki pártjai sem hagyták szó nélkül Dacic hallgatását, arra szólították fel, hogy vállaljon felelősséget a botrányért és lemondását követelték, valamint Vasiljevicet is távozásra szólították fel. Az ügyet Aleksandar Vucic szempontjából tovább bonyolítja, hogy Dacic hosszú ideje egyik legfőbb szövetségese, akivel jelenleg koalícióban irányítják az országot.
A mostani ügy újabb tehertétel lehet Vucic számára, aki épphogy túlélte az elmúlt időszak botrányait, most újra magyarázkodhat. Emlékezetes, az újvidék vasútállomás előteteje 2024. november 1-jén omlott össze, a balesetben 16-an haltak meg. A tragédia miatt országos tiltakozási hullám indult, amely végül elsodorta az akkori építésügyi minisztert is.






