BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magánosított pénztárak?

Alkotmányellenesnek tartja a Fidesz a hétfőn elfogadott, az új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvényt, ezért szeretnék, ha Sólyom László államfő az Alkotmánybírósághoz fordulna előzetes normakontrollért. Ha a köztársasági elnök esetleg másként döntene, akkor a Fidesz teszi meg ezt helyette. „A kormány a magánnyugdíjpénztárak privatizációjával át akarja játszani az emberek nyugdíjcélú befektetéseit külföldi befektetőknek” – szögezte le Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője felhívta arra is a figyelmet, hogy ez a döntés a jelenlegi válságos helyzetben rendkívül kockázatos lépés, ugyanis hatására akár generációk maradhatnak majd nyugdíj nélkül. A magánnyugdíjpénztárak privatizációjában részt vevő cégeknek pedig azt üzente az ellenzéki párt, hogy fontolják meg, mibe fektetnek pénzt, mert ha ők nyerik a 2010-es választásokat, akkor az új kormány mindenképpen hatályon kívül helyezi a törvényt. „Tarthatatlan helyzet, hogy az embereket kizárják a saját nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből” – indokolt Szijjártó Péter.

A Pénzügyminisztérium szerint viszont szükség van az átalakításra, hiszen a gyakorlatilag szövetkezeti tulajdoni formában működő magánnyugdíjpénztáraknál hatékonyabb formában képesek majd működni a magánnyugdíj-biztosítók. Ezek megőrzik a tagok számára biztosított garanciákat, pénzügyi feltételeket, a felhalmozott megtakarítások érintetlenek maradnak – hangsúlyozta Oszkó Péter.

A pénzügyminiszter szerint a jelenlegi pénztárak 2013-tól már az új formában működnek, s a kockázatokat ezt követően már nem a tagok, hanem a tőkeerős tulajdonosok viselik. Fontos azonban, hogy a pénztárak sosem voltak állami kézben, így nem is lehet privatizálni őket. VM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.