BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Álomcsapat” Zágrábban

„Álomcsapat” irányíthatja Horvátország uniós felkészülésének utolsó szakaszát azt követően, hogy az elnökválasztás vasárnapi, második fordulóját a szavazatok több mint 60 százalékának a megszerzésével a szociáldemokrata Ivo Josipovic nyerte – vélik elemzők. Reményeik szerint ugyanis a korrupció elleni küzdelem iránt egyaránt elkötelezett Josipovic és a konzervatív Jadranka Kosor kormányfő remekül együtt tud majd működni annak érdekében, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően erősítsék a jog uralmát Horvátországban. Kosor maga is úgy nyilatkozott, számít az új elnök támogatására.

Zágráb júniusig szeretné lezárni az EU-csatlakozási tárgyalásokat, 2012-re tűzve ki a belépés céldátumát. A korrupció elleni harc erősítése mellett Brüsszel az állami támogatások összegének csökkentését, illetve a nem hatékony bírósági és államigazgatási rendszer átalakítását várja. Ugyancsak követelmény a veszteséges állami hajógyárak hosszú ideje húzódó eladásának lezárása; az első tender tavaly szeptemberben ugyan a csekély érdeklődés miatt nem hozott eredményt, februárban azonban újabb kiírás várható.

A nagypolitikában viszonylag tapasztalatlan, jogászként és zeneszerzőként ismert Josipovic a külpolitikában, a védelmi és a hírszerzési ügyekben rendelkezik majd korlátozott hatáskörrel, ám a gazdasági és törvényhozási kérdésekbe nem lesz beleszólása. Márpedig Kosor július óta hivatalban lévő kormánya számára az uniós csatlakozási tárgyalások lezárása mellett a költségvetés rendbetétele jelenti a legnagyobb aktuális kihívást. Tavaly a gazdaság mintegy hat százalékkal zsugorodott, és elemzők szerint túlságosan optimista a kormánynak a növekedés idei beindulásával kapcsolatos várakozása. Úgy vélik, hogy a költségvetésből a magas kiadások és a tervben szereplőnél alighanem rosszabbul alakuló bevételek nyomán mintegy 10 milliárd kuna (1,98 milliárd dollár) hiányzik majd, ezért újabb lefaragásokra lesz szükség.

A politikai színtéren ellenben nem csak az elnökválasztás eredménye ad okot bizakodásra. Megfigyelők szerint a kormány stabilitását jelzi, hogy a koalíciós partnerek összefogásával Kosornak a múlt héten sikerült elhárítania elődje, Ivo Sanader visszatérési kísérletét. Sanader a konzervatív HZDS-nek az elnökválasztás első fordulójában elért gyászos, továbbjutást sem jelentő eredménye után jelentette be, hogy hiba volt tavalyi (magyarázat nélküli) távozása a miniszterelnöki székből, és készen áll ismét átvenni a vezetést. A HZDS azonban kizárta a pártból. Reuters

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.