BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A késési biztosítás sorsáról beszélt a MÁV első embere – erre számíthatnak nyáron az utasok

Budapesten találkoztak a V4-országok vasúttársaságainak vezetői. Az esemény kapcsán a Világgazdaság is kérdezhette a MÁV vezérigazgatóját. Hegyi Zsolt a nemzetközi együttműködések mellett a késési biztosítás jövőjéről is beszélt.

Tizenkét év után idén újra Budapest a házigazdája a V4 Rail CEO Summitnak, vagyis a visegrádi országok vasúttársasági vezetőinek csúcstalálkozójának. A rendezvény egyúttal a V4 soros elnökség vasútszakmai záróeseménye is, az elnökséget ekkor adja át Magyarország Szlovákiának. Az esemény előtt a Világgazdaságnak is lehetősége nyílt kérdezni Hegyi Zsolttól, a MÁV Zrt. vezérigazgatójától.

Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója
Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója / Fotó: Tóth Marcell / Világgazdaság

Említette, hogy a V4 Rail CEO Summit egy nemzetközi együttműködés, amit szeretnének rendszeresíteni a jövőben. Szintén elhangzott, hogy mind a négy V4-es ország keresi a lehetőséget, hogy vasúton eljusson az Adriára. Gondolkodnak-e abba, hogy bővítik ezt a nemzetközi tanácskozást, mondjuk a horvát vagy esetleg az osztrák vasúttal?

Az Adriai-tenger kérdésben ezt feltétlenül szükséges. Azt gondolom, hogy ennek az első lépése az, hogy azokból az országokból, ahonnan az emberek egyébként szívesen utaznak az Adriára – Magyarországról tudjuk, hogy nagyon szívesen utaznak, de Szlovákiában és Csehországban is így van –, tudunk-e egyáltalán lehetőséget teremteni arra, hogy ez versenyképes menetidővel és jó színvonalú szolgáltatással megvalósulhasson.

Ez az első kérdés, és persze ennek a gyakorlati megvalósításából a horvátokat nem lehet kihagyni, hiszen Horvátország helyezkedik el az Adriai-tenger partján.

Azt, hogy a szomszédos országokkal erősíteni kell az együttműködést a közlekedés terén, az új a kormány is többször kiemelte a kommunikációjában. Volt-e esetleg egyeztetés vagy párbeszéd a MÁV és a kormány között az vasúttársaságok mostani találkozója előtt?

Természetesen meghívtuk a miniszter urat. Ő nem tudott jelen lenni más elfoglaltsága miatt, de természetesen maximálisan támogatja azt, hogy ne csak kormányzati szinten, hanem vasútvállalati szinten is minél aktívabb legyen az együttműködés, és folyamatos legyen a koordináció.

Ugye az előző kormánynak, az előző miniszternek volt a sajtóban is sokat emlegetett tíz vállalása. Ezek között az egyik sarkalatos pont, és az utasokat is érintő kérdés a késési biztosítás. Mi lesz ennek az intézkedésnek a sorsa az új rendszerben?

Már készülünk a nyári szezonra. És azokban az intézkedésekben, amik a szolgáltatást érintik, egyelőre nincsen döntés semmiféle változásról.

Én személy szerint a késési biztosítást egy fontos dolognak tartom. Nem elsősorban anyagi vonzatában, hanem amiatt, hogy legyen egy nyilvánvaló felelősségvállalás, egy transzparens rendszer arra vonatkozóan, hogy a késés nem jó dolog, azt a vasútvállalat részéről sem tudjuk elfogadni. Egyfajta kompenzációt, egyfajta felelősségvállalást jelent a vasút részéről, hogy anyagi értelemben is próbálja kárpótolni azt, aki 20 percet meghaladó késéseket szenvedett.

De a cél persze az, hogy ne legyenek késések, nem pedig az, hogy legyen késési biztosítás. Tehát azt gondolom, hogy a késési biztosítás legjobb jövőképe az, hogy ha nincsenek késések, mert akkor ez a kérdés fel sem merül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.