BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétségek több biztosjelölt körül

Kétes üzleti ügyei mellett szakmai hiányosságai miatt is alkalmatlannak tartja az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója a humanitárius segélyek felügyeletének biztosi posztjára a bolgár Rumjana Zselevát. A néppárt tegnap azzal vágott vissza, hogy ha a szocialisták ragaszkodnak Zseleva lecseréléséhez, akkor ők a szlovák Maros Sefcovic alkalmasságát fogják megkérdőjelezni annak hétfői meghallgatása során.

A Zselevával kapcsolatos kifogásokról Martin Schulz, a szocialisták frakcióvezetője levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét. „Most rajta áll, hogy elgondolkozzon az ügyön, és levonja a szükséges következtetést” – idézi a politikust a Reuters. Schulz szerint ha Zseleva marad a bolgár biztosjelölt, akkor újabb meghallgatáson kell átesnie.

A néppárt „Zselevája” az intézményközi kapcsolatokért felelős biztosi poszt szlovák várományosa, Maros Sefcovic. Az ő bűne az, hogy 2005-ben a cigányokat a szlovák jóléti rendszer kizsákmányolóinak nevezte. Az ügyet a BruxInfo szerint a fideszes Járóka Lívia robbantotta ki Andor László szerdai meghallgatásán. Szájer József néppárti alelnök később azt mondta, hogy Sefcovic kijelentése nem fér öszsze az uniós alapelvekkel.

Az EP gazdasági bizottságában a szocialisták nem találták meggyőzőnek az adóügyi posztra jelölt litván Algirdas Semeta szereplését. Sharon Bowles, a testület elnöke kisebb mértékben ugyan, de Olli Rehn gazdasági biztosjelölttel, jelenlegi bővítési biztossal sem volt elégedett, és mindkettőjük esetében lehetségesnek nevezte egy újbóli meghallgatás kezdeményezését. Kifejezett sikert aratott viszont a francia Michel Barnier, a belső piaci portfólió várományosa. VG

Elégedettek Andor Lászlóval

A szerdai meghallgatást követően a biztosi munkára alkalmasnak ítélte az EP foglalkoztatási és szociális bizottsága Andor Lászlót – jelentette be a testület elnöke. A meghallgatásról készült jegyzőkönyvet ugyanakkor a BruxInfo szerint három frakció még nem fogadta el, mert annak megfogalmazása szerintük nem tükrözte a jelölt szereplése kapcsán elhangzott bírálatokat.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.