BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifogásolt közbeszerzési szabály

Az Európai Bizottság hivatalos felszólításában kifogásolta a magyar közbeszerzési törvény több hatályos rendelkezését is, mivel azok ellentétben állnak a közösségi szabályozással. A szabálymódosításról az Országgyűlésnek kell döntenie, a kiíróknak és a cégeknek addig az uniós vélemény szerint problematikus rendelkezésekhez kell tartaniuk magukat.

Ember Csaba, az Ember, Drabos és Szarvas Ügyvédi iroda ügyvédje elmondta: az Európai Bizottság a közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény több hatályos rendelkezését kifogásolta a magyar államnak küldött hivatalos felszólításában. Elsősorban azt nehezményezi, hogy a közbeszerzési eljárások során az ajánlattevők támaszkodhatnak ugyan más szervezet erőforrásaira is, de az alkalmassági vizsgálat során ez csak akkor lehetséges, ha az ajánlattevő többségi befolyást gyakorol az erőforrást biztosító szervezet felett. A magyar közbeszerzési törvény e rendelkezése azonban ellentétben áll a közösségi előírással, miszerint az ajánlattevő és harmadik fél – mint teljesítésbe bevont szervezet – között nem követelhető meg előre meghatározott típusú kapcsolat, így a többségi befolyás fennállása sem.

A bizottság kifogásolja azt is, hogy az ajánlattevő a közbeszerzés értékének legalább ötven százalékát saját maga köteles teljesíteni a szolgáltatásnyújtás során. A magyar szabály ellentétes azon közösségi rendelkezéssel, miszerint nem lehet az ajánlattevőt – vagy ajánlattevőket – korlátozni abban, hogy más szervezetek erőforrásaira támaszkodjanak. Ugyanakkor a rendelkezés a külföldi ajánlattevőkkel szemben közvetett diszkriminációt is megvalósít a bizottság szerint.

A bizottsági felszólítás eredményeként a közbeszerzési eljárások során az ajánlattevőnek nem kell majd igazolnia az alkalmassági vizsgálati eljárásban, hogy a teljesítésbe bevont erőforrást nyújtó szervezet több mint ötvenszázalékos tulajdonában áll, másrészről pedig nem szükséges a közbeszerzés értékének legalább a felét saját magának – illetve a közös ajánlattevőnek – teljesíteni.

A szükséges módosításokról az Országgyűlésnek kell döntenie, erre a tavaszi ülésszakban kerülhet sor. A magyar államnak ugyanis két hónapja van arra, hogy a bizottság megkeresésére választ adjon – tette hozzá Ember Csaba. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.