BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közlekedési szokásokat mér a regisztrációs jegy

A regisztrációs jegy bevezetése a közlekedési szokások felmérését szolgálja az ingyenes utazásra jogosultak körében – mondta Antali Károly közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos a tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mint ismert, a szolgáltatóknak 2010. február 1-jétől legkésőbb február 28-ig válik lehetővé a regisztrációs jegy fokozatos bevezetése. A vasútra és a Volán-buszokra 2010. március 1-je után már csak regisztrációs jeggyel szállhatnak fel az ingyenes utazásra jogosultak, 2010. július 1-je után pedig 500 forint pótdíjjal szankcionálják ennek hiányát.

A regisztrációs jegy bevezetése – eszközbeszerzések, informatikai rendszer átállítása – összesen mintegy 30 millió forintba kerül a szolgáltatóknak. A működtetéssel járó kiadás legnagyobb tétele a jegyek előállításának ára. Mértéke ezért leginkább a regisztrációs jegyet váltók számának függvénye. A közlekedési társaságok a szociálpolitikai kedvezménnyel utazók után úgynevezett fogyasztói árkiegészítést kapnak. A díjmentesen utazók pontos száma jelenleg nem ismert, ezért a jogszabályok alapján a közlekedési vállalatok normatív alapon igényelhetik az államtól az „ingyenes” utazások okozta bevételkiesést. A regisztrációs jegy bevezetését követően ez pontosan, teljesítményarányosan kimutatható lesz. „Regisztrációs bérlet” azonban nem lesz, a jegyet minden utazáshoz meg kell váltani, menettérti utazásnál külön az odaútra és külön a visszaútra.

Az idei büdzsében egyébként összesen mintegy 66-70 milliárd forintot áldoznak az adófizetők pénzéből fogyasztói árkiegészítésre a helyközi közösségi közlekedésben. Az előző évhez hasonlóan csak az ingyenes utazások után 2010-ben is több mint tízmilliárd forintot igényelhetnek a szolgáltatók a büdzséből. Ez a költségvetési tétel fedezi tehát a díjmentesen utazók közlekedését. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.