Pénzügyőrség: az idén is hozni kell a bevételt
A vám- és pénzügyőrség (VP) 2009-ben a nehéz körülmények között is kiemelkedő munkát végzett Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint, aki tegnap, a Nemzetközi Vámnap alkalmából tartott ünnepi értekezleten hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a testület hozza az idei költségvetési törvényben foglalt bevételeket. A VP 2009-ben nettó 1267,3 milliárd forintot szedett be, a központi költségvetés bevételeinek 15,23 százalékát, az egy főre jutó bevétel elérte a 179 millió forintot. A saját testületi előirányzatát a gazdasági viszszaesés ellenére egymilliárd forinttal teljesítette túl a VP. MTI-Eco


