BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végleges? SZDSZ+MDF

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az SZDSZ önállóan aligha indulhatna a választáson. Az MDF igen, de a kampány nagyon drága. A konzervatív fordulatot vett SZDSZ és a szabadelvűvé lett MDF – fura keringőjük után – úgy néz ki, egymásra talált.

Nem indul a 2010-es parlamenti választáson az SZDSZ: a liberálisok a Népszabadság szerint tegnap véglegesítették megállapodásukat az MDF-fel. Eszerint több politikusuk felkerülhet az MDF listájára, ők pedig pénzzel és infrastruktúrával segítenék a mindkét téren szűkösen álló fórumot.

A körvonalazódó megállapodás szerint a választási szövetség listáját Bokros Lajos vezetné, az önkormányzati választáson viszont az SZDSZ állíthatna listavezetőt a fővárosban, aki mögé az MDF felsorakozna.

Ezzel tehát lényegében megvalósulhat Magyar Bálint korábbi elképzelése a két, mára jelentősen összezsugorodott régi nagy rivális párt együttműködéséről. A Népszabadság úgy tudja, az SZDSZ döntéshozó testületeinek tagjait először szerdán tájékoztatták a csomagról, hogy az MDF ugyancsak szerdán ülésező elnöksége elé Dávid Ibolya már legalább egy félhivatalos SZDSZ „igennel” érkezhessen.

Ugyanakkor a megállapodásnak még lehetnek buktatói, még akkor is, ha az SZDSZ tegnap este végül rábólintott, köztük az, hogy a csomagra az MDF logóját ütötték, amiben az a megfontolás is közrejátszott, hogy az SZDSZ kormányzati szerepvállalásának felelősségét ne varrhassák a fórum nyakába.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.