Közélet

Ártanak a botrányok - Zuhan az MDF vezetőinek népszerűsége

Jelentősen csökkent az MDF két vezetőjének, Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak a támogatottsága – derül ki a Medián felméréséből. Míg a párt elnökét a megkérdezettek 24 százaléka látná fontos politikai tisztségben, addig az elnökhelyettes mutatója mindössze 15 százalékos.

Az elmúlt hetekben egyértelműen megfigyelhető volt az MDF támogatottságának csökkenése, ezt jelzi, hogy két fontos vezetője, Dávid Ibolya és Herényi Károly népszerűsége is számottevően visszaesett – mutatott rá az InfoRádió műsorában Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója.

A politikusok népszerűségi listáját továbbra is Sólyom László köztársasági elnök vezeti, mindössze 1 százalékponttal marad el tőle Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, 55 ponttal, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek 55 százaléka látná őt szívesen valamilyen fontos tisztségben.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke 32 ponton áll, Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje 24 ponton, míg Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje 23 ponton, ezzel lényegesen népszerűbb, mint az által képviselt párt. Közülük Mesterházy Attila ismertsége nőtt lényegesen, január óta 6 százalékponttal.

A baloldal politikusai közül Bajnai Gordon népszerűsége kiemelkedő, igaz, ő nem tagja az MSZP-nek.

Medián mdf Dávid Ibolya népszerűség herényi károly
Kapcsolódó cikkek