BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai és az utolsó szó joga

Ma elmarad a kormányfői évértékelő, de a parlament utolsó munkanapján lesz beszámoló

Mégsem tart évértékelőt Bajnai Gordon. Ugyanakkor a  parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülésnapján, jövő hétfőn összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét. 

Ma elmarad Bajnai évértékelője, ugyanis - hírek szerint - kétesélyes lett volna az előzőleg beharangozott összegzés kimenetele. Ugyanis az elmúlt tizenkét hónap a megszorításokról szólt, s az igazán kézzel fogható eredmények még majd csak most kezdenek jönni. Amire hivatkozik a kormányfő stábja: Bajnai a jelen körülmények között nem tudna jövőbe mutató beszédet tartani. Tizenegy éves hagyomány szakad most meg.

Az évértékelők általában inkább a jövőbeni feladatokat határozták meg, arra pedig jelen esetben nincs lehetőség. A múlt értékelését pedig Bajnai Gordon már megtette a múlt év végén, többször is. Legutóbb a költségvetés vitájában ismertette kormánya eredményeit a gazdasági válság megfékezésében. Erről Szollár Domokos kormányszóvivő beszélt az Index.hu-nak. A hírportál emlékeztet arra, hogy Bajnait leválasztották a szocialisták kampányáról - legfeljebb új projektek átadásán vesz részt, a konkrét kampányban nem. Bajnai leválasztásával párhuzamosan az MSZP is úgy kommunikál, mintha nem sok köze lett volna az elmúlt években történtekhez.

Ugyanakkor Bajnai nem fogadott némasági fogadalmat. Hírügynökségi értesülések szerint  a  parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülésnapján, jövő hétfőn összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét. 

A miniszterelnöki évértékelő intézményét Orbán Viktor vezette be még 1998-ban. A következő miniszterelnökök - Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc is - folytatta a hagyományt. Orbán ellenzékben is mondott évértékelőt - a legutóbbit nem egészen másfél hete, pénteken. Az idén egyébként ezt a műfajt választotta programja ismertetésére Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.