Közélet

Sok száz kisbefektetőnek okoztak kárt - Ítélet születhet a Globex-perben

A vállalkozás két vezetőjét az eljárás során többször vetették börtönbe, majd engedték ki őket, a bírósági szintek eltérő ítéletei alapján.

Várhatóan jogerős ítéletet hirdetnek ma a Globex ügyben. A Fővárosi Ítélőtábla zárhatja le a több mint egy évtizede kezdődött bűnügyet. A vád szerint ötmilliárd forintos kárt okozott a cég sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak - közölte az MR1 - Kossuth Rádió.

A Globex vezetőit az Interpol segítségével külföldön fogták el, ezután két és fél évig előzetes letartóztatásban voltak. A büntetőper 2002 nyarán kezdődött, és többször is fordulatot vett.

Legutoljára 2009-ben a jogerős ítéletet helyezte hatályon kívül a bíróság, és helyezte ezzel szabadlábra a vádlottakat. Az indoklásban az is szerepelt: törvénysértőnek tűnik a terheltek bűnösségének a megállapítása.

Kinek a felelőssége, hogy ilyen megtörténhet? - ezt kérdezték egymástól a pénzükre váró emberek az egyik Globex-iroda előtt Ezek voltak a cégbirodalom összeomlásának utolsó napjai 1998- ban. A 90- es évek első felében luxusházakat épített és értékpapírokat forgalmazott a Globex. Egy ideig jól ment az üzlet, de 1996-ra eladósodott a vállalat, és a vád szerint több mint ötmilliárd forintos kárt okoztak sok száz kisbefektetőnek, tucatnyi önkormányzatnak, köztük több fővárosi kerületnek és Sopron városának. A cég vezetőit, Vellai Györgyit és Vajda Lászlót, 1999-ben Németországban fogták el a rendőrök, két és fél évet előzetes letartóztatásban voltak, majd a büntetőeljárás többször is éles fordulatot vett.

Bűnügyek globex-per ítélet
Kapcsolódó cikkek