BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felsőoktatási kihívások

Tíz évvel a bolognai folyamat elindulása után az európai országoknak még mindig sok a tennivalójuk felsőoktatási rendszereik modernizációja terén – állapítja meg az Eurydice 46 országra kiterjedő jelentése alapján az Európai Bizottság. A bolognai folyamatban részt vevő országok felsőoktatásért felelős miniszterei a héten Budapesten és Bécsben értékelik az elmúlt évtized eredményeit, miközben a jövőre vonatkozó tervek elkészítését alighanem megnehezítik majd a gazdasági válság jelentette új kihívások.

Bár a miniszteri találkozón dönteni kellene az Európai Felsőoktatási Térség elmélyítésének mikéntjéről, a szakpolitikák öszszehangolásának már csak az is gátat szabhat, hogy a válság ezen a területen is egymástól merőben eltérő lépésekre sarkallta az egyes kormányokat. Helyenként a gazdaságélénkítő csomagok részeként a felsőoktatás is pótlólagos forrásokhoz jutott, máshol azonban az ágazat jelentős megszorításokkal szembesült. Az Eurydice értékelése szerint az eltérő válaszok hatását az Európai Felsőoktatási Térségre egyelőre nem lehet megjósolni.

A jelentés a nemzeti beszámolók alapján azt állapítja meg, hogy az országok többségében a felsőoktatási költségvetések a 2009/10-es tanévben nőttek 2008/09-hez képest. Az Eurydice azonban arra figyelmeztet, hogy a költségvetéseket növelő vagy szinten tartó országok többnyire csak a gazdasági válság közvetlen hatásai tekintetében tartják védettnek az ágazatot. A hosszú távú kilátások már jóval borúsabbak: több kormány is arra számít, hogy a felsőoktatás a vesztese lehet a közkiadásokért folyó versenynek, hiszen a társadalmak elöregedése vagy éppen a klímavédelem is egyre nagyobb pénzügyi igényeket támaszt az államháztartások felé. Tovább árnyalja a képet, hogy számos ország ugyan a felsőoktatási büdzsé szinten tartásáról vagy némi növeléséről számolt be, de eközben az egy hallgatóra jutó kiadások valójában csökkennek.

Ahol a megszorítások a felsőoktatást is elérték, ott nem egy esetben igencsak súlyosak a következmények. Az ágazatban dolgozók száma Írországban és Lettországban is csökkent; utóbbiban intézményeket, karokat és tanszékeket is bezártak, illetve terveznek bezárni. Lettországon kívül Észtországból is azt jelentették, hogy a válság miatt csökkent a fizetős hallgatók száma, és növekszik a tanulmányok befejezéséhez szükséges idő. VG

Felsőoktatási büdzsék

(változás 2009/10-ben az előző tanévhez képest)

Több mint 5 százalékos növekedés: Ausztria, Bosznia és Hercegovina, Ciprus, Franciaország, Liechtenstein, Litvánia, Portugália, Svájc

5 százaléknál kisebb növekedés: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Németország, Hollandia, Skócia, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Spanyolország, Görögország, Bulgária, Szlovénia, Törökország, Oroszország

nincs változás: Románia, Szerbia, Anglia

5 százaléknál kisebb csökkenés: Csehország, Olaszország, Észtország

5 százaléknál nagyobb csökkenés: Írország, Izland, Lettország, Horvátország, Ukrajna, Moldova, Montenegró

Forrás: Eurydice

Több mint 5 százalékos növekedés: Ausztria, Bosznia és Hercegovina, Ciprus, Franciaország, Liechtenstein, Litvánia, Portugália, Svájc

5 százaléknál kisebb növekedés: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Németország, Hollandia, Skócia, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Spanyolország, Görögország, Bulgária, Szlovénia, Törökország, Oroszország

nincs változás: Románia, Szerbia, Anglia

5 százaléknál kisebb csökkenés: Csehország, Olaszország, Észtország

5 százaléknál nagyobb csökkenés: Írország, Izland, Lettország, Horvátország, Ukrajna, Moldova, Montenegró

Forrás: Eurydice-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.