BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megalakult Ukrajnában az új kormány

Az ukrán parlament megszavazta Viktor Janukovics államfő miniszterelnök-jelöltjét, Mikola Azarov orosz születésű korábbi pénzügyminisztert. Azarov kinevezését elemzők biztonságos választásnak tartják, ám radikális reformokat nem várnak a 62 éves politikustól. Az új kormányfő mindenesetre alighanem megbízható partnere lesz Janukovicsnak, ez az előző vezetői páros, Viktor Juscsenko államfő és Julija Timosenko miniszterelnök közötti viszállyal kapcsolatos tapasztalatok után önmagában is derűlátásra adhat okot.

Parlament előtti beszédében Azarov meglehetősen lehangoló képet festett az ország állapotáról, ám azt ígérte, hogy megszünteti az előző kormány által teremtett pénzügyi problémákat. Legfontosabb feladatának a 2010-es költségvetés kidolgozását és elfogadtatását nevezte. Ez már csak azért is sürgős lenne, mert előfeltételét jelenti a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások, s így a 16,4 milliárd dolláros hitelprogram újraindításának. Az IMF tavaly azért függesztette fel a segélyhitel további részleteinek a folyósítását, mert a parlament – a Janukovics vezette Régiók Pártjának a támogatásával – a valutaalapnak tett ígéretek megszegését jelentő kiadási tételeket fogadott el.

Az új ukrán kormányban Fedir Jarosenko tölti majd be a pénzügyminiszteri tisztséget, ő már akkor is dolgozott együtt Azarovval, amikor utóbbi az adóhivatalt, s később a pénzügyminisztériumot vezette. A gazdasági miniszter a szocialista párti Vaszil Cusko korábbi belügyminiszter lesz. Külügyminiszterré Ukrajna eddigi moszkvai nagykövetét, Kosztyantin Kriscsenkót nevezték ki.

Az előre hozott választások elkerülését jelentő gyors kormányalakítást az tette lehetővé, hogy Janukovicsnak sikerült 235 képviselő támogatását megszereznie a 450 tagú törvényhozásban. Ehhez azonban egy vitatott törvénymódosításra volt szükség, amely nem követeli meg teljes parlamenti frakciók részvételét a koalícióban. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.