Közélet

Nem lesz radar a Tubesen!

Egyelőre nem lehet NATO-radar a Tubesen. Érvénytelennek nyilvánította ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a NATO-lokátor építési engedélyét, a Honvédelmi Minisztérium csak új eljárás után építheti meg a radart. A radar ellenzői között éppen úgy voltak Fideszesek és szocialisták is.

A bíró két és félórás zárt tárgyalás után hosszasan sorolta az indoklást - tudósított a Magyar Rádió. A Legfelsőbb Bíróság szerint az első fokú bíróság nem megfelelően járt el, amikor nem jelölt ki igazságügyi szakértőt annak eldöntésére, hogy milyen környezeti és egészségügyi károkat okozhat a NATO-radar megépítése, és későbbi rendes üzem szerinti használata. Ezek felmérése olyan szakértelmet igényel, amellyel a bíróság nem rendelkezik – indokolt a bíró.

A Legfelsőbb Bíróság új eljárásra kötelezte az építési engedélyt kiadó Honvédelmi Minisztériumot. Bocskai István, a minisztérium szóvivője azt mondta: kilencven nap alatt megvizsgálják, hogy ha nem is a Tubes-tetőn, akkor másutt hol tudnak radarállomást építeni. „A honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy tárca nemcsak a Tubest, hanem más, alternatív helyszíneket is megvizsgál” – fogalmazott.

A Fővárosi Bíróság előzőleg elutasította a radar ellen tiltakozó pécsiek kérését, miszerint vizsgálják felül az építési engedélyeket. A bíróság akkor azt mondta, hogy a légtérvédelmi előnyök arányban állnak a környezeti károkkal. A civilek ekkor fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz.

A Hírszerző közben valószínűtlennek tartja, hogy egyáltalán lesz új HM-eljárás, miután a jelenlegi kormány hivatali ideje csupán pár hétig tart már, a kormányalakításra leginkább esélyes Orbán Viktor Fidesz-elnök pedig február elején úgy nyilatkozott, hogy sem a Tubesre, sem a korábbi helyszínre, a természetvédők és a jelenlegi köztársasági elnök által hevesen ellenzett Zengőre nem kerülhet a lokátor. Orbán szerint az új helyszínt az építkezést finanszírozó NATO-val közösen kell majd megtalálni. Minderre annál is égetőbb szükség lenne, mert a pénzekből finanszírozott légvédelmirendszer-korszerűsítés két másik kulcseleme, a bánkúti és a Békéscsaba melletti radarállomás már évek óta üzemel, és Magyarország a támogatás elbukását kockáztatja az ügy további elhúzásával.

lb NATO-radar Tubes
Kapcsolódó cikkek